Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A krumpli 50 árnyalata (6 recepttel)

Nemrégiben részt vettem egy bioburgonya kóstoláson, ahol magam sem tudtam elképzelni, hogy lehet ennyi féle-fajta ízű, állagú burgonyát termelni....nemhogy megenni(haha)
Körülbelül 20 fajtát kóstoltunk a séfekkel, ízlelgettünk, megvitattuk, majd osztályoztuk is őket. 
Ha előtte nem is, aznap meg kellett állapítanom, hogy igazán királyi étel, és unalmasnak, egysíkúnak egyáltalán nem nevezhető. 
Bár rajongásom iránta igazából, legalább gyermekkorom óta tart. 
Nem véletlenül.
A burgonya nem hizlal, nem egészségtelen, csak annyira, mintha egy répát, tocsogó zsírban sütnénk meg, vagy főzés után zsíros tejjel, és vajjal kikevernénk. Nem a krumpli az oka az esetleges hízásnak, hanem az elkészítés metódusa.
Otthon, növényi olajokat használva, és aromás fűszerekkel kombinálva, még a legegyszerűbb ételeket is elegánssá varázsolhatjuk, vagy hétköznap esténként gyorsan sütőbe "dobva" nagyszerű, egyedi ételeket készíthetünk, az év bármelyik szakában.
Jó tudni!
A burgonya egyik legfőbb tápanyaga a keményítő, főzésre a legjobb a 
15-20 %-os keményítő tartalmú burgonya, ezek könnyen főzhetők, és az ízük is nagyon finom.
A burgonya ráadásul még nem is hizlal, hiszen 100 gramm burgonyában mindössze 20 gramm szénhidrát található, és 94 kalória, tehát kevesebb, mint a rizsben, vagy a száraztésztákban. Diétázók, és cukorbetegek is bátran fogyaszthatják, hiszen a benne található szénhidrát lassan bomlik le, és lassan szívódik fel, így sokáig a jó lakottság érzetét kelti. Igen magas a fehérje tartalma is, átlag 2-3 gramm, ami a hússal és a tejjel egyenértékű. 
A friss burgonya 20-30 mg C vitamint tartalmazz, de ez a tárolás és a főzés hatására is igen nagymértékben csökken, épp ezért nem érdemes sokáig tárolni, és főzés előtt vízben áztatni. De ezen kívül tartalmaz még káliumot, kalciumot, vasat, karotint, és foszfort is.
Figyeljünk arra, hogy csírázott burgonyát ne együnk, és ha hámozáskor találunk néha zöld részeket, ezeket azonnal távolítsuk el, mert szolanint tartalmaz, ami mérgező. Az ilyen burgonyát ne főzzük meg héjában, hanem jó vastagon hámozzuk meg.
A burgonyát, azonban nem csak táplálékként, hanem 
gyógy-szerként is használhatjuk, hasmenésre, székrekedésre, álmatlanságra, aranyér kezelésre, ízületi problémákra, gyomorégésre, görcsös fájdalmakra, vízhajtásra, és felső légúti bántalmakra.


1. Tepsiben sült rozmaringos burgonya:
A sárga burgonyákat alaposan kefével megtisztítjuk, majd félkészre főzzük. Ha kihűlt, héjastól rusztikus hasábokra vágjuk és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. Adhatunk hozzá fokhagymát, hagymát, zöldségeket is. Meglocsoljuk olíva olajjal, és megszórjuk friss rozmaring levelekkel. 200 fokon aranybarnára sütjük, majd tiszta sóval meghintjük.

2. Sült fokhagymás burgonyapüré:
A sült fokhagymát elkészítjük így:https://www.facebook.com/StohrGreta/photos/pb.550753304952831.-2207520000.1424085040./970985899596234/?type=3&theater
A burgonyákat meghámozzuk, feldaraboljuk, és puhára főzzük. Leöntjük a főzőlevet, majd növényi tejjel krémesre keverjük, hozzáadva a sült fokhagymákat. Megszórjuk petrezselyemmel, vagy bármilyen zöldfűszerrel.

3. Curry-s sült burgonya:
Sárga burgonyákat jó alaposan megtisztítjuk, de a héját rajtahagyjuk. nagyon vékony szeletekre vágjuk. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, a sütőt 200 fokra előmelegítjük.
Olívaolajban elkeverjünk 1 tk curryport, chili-t, vagy cayenne borsot, koriandert, és leöntjük vele a burgonyákat. Összemázoljuk, hogy mindenhová jusson. Ropogósra sütjük, és papírtörlőre szedjük, megsózzuk. Olajsütőben is elkészíthető, csak akkor több olajat szív fel.

4. Fűszeres burgonya gratin: 
Bár én édesburgonyával készítettem, de nagyszerű burgonyából is.
http://gretakonyhaja.postr.hu/serpenyoben-sult-kremes-edesburgonya

5. Héjában sült szeletelt "vajas" burgonya:
Alaposan megmossuk a burgonyákat, megtöröljük, és keresztben vékonyan beirdaljuk. A résekbe tetszés szerint helyezhetünk biomargarin szeleteket, tofuszalonnát, vagy növényi reszelt sajtot, és 200 fokon megsütjük.

6. Zöldfűszeres röszti:
Megmossuk, meghámozzuk a burgonyákat, kis-vagy nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Sózzuk, majd 10 perc múlva kinyomkodjuk a levét. Hozzáadunk csicseriborsólisztet, friss, aprított rozmaringot, bazsalikomot, korianderlevelet, kedvenc fűszereinket, fokhagymát, jól összedolgozzuk a masszát, majd egy olívaolajjal kikent teflonserpenyőt hevítünk, rákanalazzuk a masszát, ellapogatjuk, és mindkét oldalán aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, és friss, növényi joghurtos vagy tejfölös mártogatóssal tálalva fogyasztjuk.

0 Tovább

6 szezonális szuperfood


Ha ősszel is egészségesen szeretnéd táplálni tested-lelked, fogyaszd ezeket a szuperételeket, mert nincs még egy ilyen hónap, mint az október, amikor ennyi, változatos, színes, szemet gyönyörködtető zöldség-gyümölcs terem, és mind azért, hogy felkészüljünk a hideg, vitaminban, színekben és napsütésben hiányosabb hónapokra. Most töltsük fel szervezetünket vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel, hogy ne az orrfújásról és a köhögésről szóljon a tél.

Íme 6, imádnivaló, októberi kedvencem:


Alma: A gyümölcsök királynője
https://www.facebook.com/StohrGreta/photos/pb.550753304952831.-2207520000.1413877215./912419645452860/?type=1&theater

Karfiol: Rákmegelőző hatású, C-vitamin bomba, koleszterincsökkentő hatású.
http://gretakonyhaja.postr.hu/currys-csipos-karfiolpuffancsok/

Körte : Kedvenc gyümölcsöm, leginkább nyersen szeretem, vagy zöldtumixba krémesítőként banán helyett, isteni rukkolával, kesudióval, és sütibe is, na meg fűszeres krémlevesekben.
Sok rostot tartalmaz, enyhén hashajtó hatású, béltisztító, gazdag C-vitaminban és rézben

Kelbimbó: Folsav, Vas, és C vitamin bomba, az ősz királynője, sok sok betegséget segít elkerülni, én a legjobban kókuszolajon, wokban megpirítva szeretem, ahogy a benne lévő cukor megkaramellizálódik. Kitűnő salátát, főzeléket, és köreteket lehet belőle készíteni.

Sütőtök: Béta karotin bomba, B vitaminban, potassiumban, és rostokban gazdag
https://www.facebook.com/StohrGreta/photos/pb.550753304952831.-2207520000.1413877215./914988318529326/?type=1&theater

Pasztinák: Nem sokan ismerik-használják, pedig mennyei krémlevest lehet készíteni belőle póréhagymával, és nagyszerű még burgonyapürével keverve, vagy csak magában köretként a pasztinákpüré fűszeresen.

0 Tovább

Sütőtök Latte

Az ősz legfinomabb melengető itala, ami egyszerű és nagyszerű.

200 fokon megsütöd a fél kg sütőtököt, majd beleteszed egy turmixgépbe, 1 tk fahéjjal, 1 tk szegfűszeggel, 1 tk gyömbérrel 1 tk kardamommal, és 1 mk szerecsendióval, 2 ek agavé sziruppal, és 1 liter mandulatejjel. Összeturmixolod, és kiöntöd poharakba, tetejére csodás bármilyen növényi tejszínhab. Megunhatatlan és mennyei ital!

0 Tovább

Grillezett őszibarack saláta

Az őszibarack abszolút nyári kedvenc, és bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, ha már nem lehet kapni a piacokon.
Ihatjuk turmixban mondjuk petrezselyemmel, Ehetjük kilószámra magában, de akár grillezhetjük is, egy tökéletes nyári saláta érdekében, ahogy ezt most én tettem.
Az őszibarack savanykás édes íze, tökéletesen passzol a rukkola kesernyésségéhez, meghintve friss joghurtos citromos öntettel, pörkölt pisztáciával maga a mennyország a hozzám hasonló ínyenceknek. Elkészítése csak perceket vesz igénybe, mégis életre szóló gasztronómiai élményt szerez.


Hozzávalók:
3 db nagyobb, érett, de nem puha őszibarack
olívaolaj
200 g rukkola saláta
1 marék pisztácia
hónapos retek (opcionális)

Az őszibarackot kimagozzuk, szeletekre vágjuk, és forró olívaolajjal bekent kontakt grillre rakjuk 2-3 percig, míg a benne lévő gyümölcscukor megkaramellizálódik, ezáltal csíkokat hagy az oldalán
(lehet sütőben is, vagy serpenyőben, kevés olíván pár percig pirítani, esetleg juharsziruppal flambírozni)
Egy tálba rakjuk a mosott, centrifugázott salátát, és szeletelt retket, majd ráhelyezzük az őszibarack szeleteket, megszórjuk aprított pisztáciával és meglocsoljuk az öntettel.

joghurtos citromos öntet:
1 pohár növényi joghurt vagy tejföl
1 gerezd fokhagyma
fél bio citrom leve és reszelt héja
só, bors
2 ek olíva olaj
fél csokor petrezselyem (opcionális)

A hozzávalókat összeturmixoljuk, és ízlés szerinti mennyiségben a salátára öntjük.

Káprázatos és könnyű, egészséges, karcsúsító vacsora!
Jó étvágyat!

0 Tovább

Őszi reggelik: A füge

Reggelire mindig friss gyümölcsöt, vagy zöldturmixot készítek, legyen ősz, tél vagy nyár.
Télen inkább a zöldturmixokat iszom, tavasztól őszig viszont általában a friss ropogós, enzimekben és vitaminokban gazdag gyümölcsökre esik a választásom. Rengeteg érv szól amellett, miért is fogyasszunk délig nyers gyümölcsöket, és ha valaki kipróbálja, és megtapasztalja jótékony hatását, már nem akarja soha szalonnástojással kezdeni a reggeleit :)

Ahogy a testünket is lemossuk kívülről, ugyanúgy szüksége van napi mosdatásra, a belső szerveinknek, sejtjeinknek is. Testünk hajnal négytől délig tartó kiválasztási szakaszában a legideálisabb ezt tennünk, amikor a szervezet amúgy is salaktalanít, tehát megszabadítja magát a káros, felhalmozódott anyagoktól. Ilyenkor érdemes megtámogatnunk ezt a folyamatot, magas víztartalmú ételekkel, amelyek a zöldségek és a gyümölcsök. Én azért a gyümölcsöket eszem, mert reggel igazán szükségünk van jó minőségű szénhidrátokra, a nap ideális indulásához. Arra viszont ügyelnünk kell, hogy ne terheljük le túlságosan az emésztőrendszerünket, mert akkor a nap további részében letaglózó fáradságot fogunk érezni, hiszen a testünk emésztésre fordított összes energiája, a gyomrunkban koncentrálódik.


Az ősz igazán bővelkedik magas víztartalmú, és tökéletes szénhidrát tartalmú gyümölcsökben, ilyenek, a szőlő, szilva, alma, körte, füge, nem mellesleg mindegyikük gyógyító hatással is rendelkezik, ezért igencsak kár lenne kihagyni őket az étrendünkből. És még egy jó tanács! Gyümölcsöt csakis éhgyomorra, étkezés előtt fogyasszunk, és ne keverjük se tejtermékkel, sem gabonával őket :)
Ma a sokak által ismeretlen fügét mutatom be, a héten, pedig még egy nyers, ínycsiklandozó fügés finomságot is meg fogok osztani, ami nem más, mint a Fügés-szilvás csokitorta.

A füge tápértékét elsősorban káliumtartalma adja. Fogyasztása elősegíti a vér tisztulását. A B vitaminok az emésztést és a táplálék felszívódását segítik elő, cink tartalma pedig a prosztatabántalmakban szenvedőknek nyújt jobbulást.

Gyógyhatása:

Nemcsak kellemes gyümölcs, de rendkívül elősegíti az emésztést. Hűsít, és jó hatással van a légzőszervekre, a gyulladásos emésztő szervekre, valamint csökkenti a vérzékenységet. Nagymennyiségű B vitaminja jótékonyan hat az emésztésre és az idegekre.

Meghűlésre:

Csillapítja a légzőszervekre ható ingereket meghűlés esetén, valamint gyógyítja a gyulladásos megbetegedéseket.

Elősegíti az emésztést:

A füge igencsak rostos gyümölcs. Apró magjai lehetővé teszik a bél számára a könnyű továbbjutást a kifejtett féregszerű mozgás következtében. Ez azonban kevés lenne az emésztés serkentéséhez. A táplálék jobb felszívódását a B vitaminok tartalmának köszönheti.

Székrekedés:

Rosttartalma elősegíti a féregszerű mozgást, így székrekedés esetén is kitűnő hasznát vesszük a fügének. Különösen az egyhangú táplálkozás következtében lelassuló bélműködésre van ösztönző hatással. Amint ugyanis a gyomorba kerül a massza, olyan hatást vált ki, ami serkenti a gyomor működését. A lendületet kapott gyomor hat a májra, és az epére, valamint az egész emésztő rendszerre.

Szív és máj:

A szív egyenletesebb működésére a füge azért van jó hatással, mert rendkívül sok káliumot tartalmaz. Szabályozódik a szívverés, valamint csökken a vérnyomás.

A máj működésre is serkentőleg hat a füge kálium tartalma, különösen akkor ha a téli egyhangú táplálkozás folytán nem jut elég ásványhoz a szervezet. A kálium hozzájárul a vér savtalanításához, így az egész szervezet felélénkülhet a füge fogyasztása következtében.

Idegnyugtató:

A füge ásványtartalma nemcsak a szívre, de az idegekre is nyugtatólag hat, amihez a szív és az idegrendszer kalciumtartalma is hozzásegít. Serkenti az anyagcserét és a sejtek ellátását.

Gyomorégés:

A gyomorégésre inkább fügelét használjunk. Az elgyötört gyomor munkáját a füge fehérje és szénhidrát összetétele serkenti, s ugyanezt a hatást váltja ki a vékonybélben is. Magnézium tartalma elősegíti a szénhidrát és a fehérje emésztését.

Prosztatapanaszok:

Cink tartalmának köszönhető, hogy a füge pozitívan befolyásolja az ivarmirigy és a szaporodó szervek működését. Emeli a spermák számát és gyógyítólag hat a prosztata panaszokra is. A gyulladás gyógyítása az A vitaminnal együtt történik.

A fügét fogyasszuk elsősorban nyersen, de aszalványként is kitűnő, lekvárja, pedig igazán csodás gasztronómiai élményt nyújt, fűszeres-pikáns ételek kísérőjeként.

0 Tovább

gréta konyhája

blogavatar

"Szeretném az emberekkel megismertetni a vegán konyha csodáit, EGÉSZ-séget, tudatosságot vinni mindennapi életükbe, szeretettel, ízekkel és szenvedéllyel..." Gréta Konyhája egészségmegőrző blog friss, egészséges, gyors és változatos ételekkel, életmód tippekkel, hús-, tej-, és tojásmentesen.

Utolsó kommentek