Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Falafel


Ki ne ismerné vagy hallott volna a közel keleti gyors étkezdék kedvenc húsmentes finomságáról?
Bár nem mindenki tudja hogyan is készül, mi is ez, de egy biztos. Finom! (és életmentő, ha úton vagyunk)
Jó hír, hogy otthon is elkészíthető tojás-, és gluténmentesen is, minimális olajjal (mert, ha az utcán vesszük, bizony úszik az olajban, amiben talán nem csak ez sült ;))
vegan tojásmentes laktózmentes gluténmentes csicseriborsó egészséges

Hozzávalók: 
2 bögre dobozos, vagy üveges főtt csicseriborsó (a levét öntsük le, és tegyük el aquafabának, amiből vegán "tojáshabot" pavlovát, vagy macaron-t készíthetünk)
1 és 1/2 bögre csicseriborsó liszt( a legjobb az eredeti besan)
6-8 gerezd fokhagyma
fél bögre aprított friss petrezselyem
fél bögre aprított friss korianderlevél
1 tk őrölt garam masala vagy római kömény
1 mk őrölt koriander
1 mk kurkuma
só, bors, vegamix
1 tk olaj
1 mk szódabikarbóna

Egy aprítóba tesszük a csicseriborsót, majd a felső nyíláson át, fokozatosan mindent hozzáadunk. Ne sokáig, mert akkor krémes lesz, és az már nem áll úgy össze. (Kézzel is működik, ha nincs aprítónk, akkor egy villával jó szét kell nyomkodnunk először a csicseriborsót, és a fokhagymát fokhagymanyomóval tesszük bele, vagy reszelve, utána adjuk hozzá a lisztet és fűszereket, és úgy gyúrjuk össze.)
A masszát kivesszük, és nedves kézzel golyókat formázunk. 190 fokra előmelegítjük a sütőt. Egy lapos sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük a golyókat, amit a tenyerünk között kissé laposabbra oválisra formáztunk. 
Olívaolajat fújunk a tetejükre egy olajspray segítségével, és kb 30 perc alatt aranybarnára sütjük. Sok sok zöldséggel megtömve, növényi joghurtszósszal, pitába tehetjük, vagy mondjuk mentás-joghurtos szószba mártogathatjuk csak úgy magában. 
Jó étvágyat!

0 Tovább

Avokádós bruschetta válogatás


Számomra tökéletes, bármelyik alkalomra is választom.
Gluténmentes házi kenyérre kentem puha értett avokádóból készített krémet.
Egy villa segítségével szétnyomkodom a héjából kikanalazott avokádót, megsózom, hozzádok borsot, sót, garam masala fűszerkeveréket, késhegynyi chilit, és egy teáskanál lime levét. 
avokádó gluténmentes guacamole bruschetta dió mogyoró paradicsom laktózmentes vegán egészséges fitt
Az egyiket paradicsomkarikákkal, a másikat mentaszósszal és pirított mogyoróval, a harmadikat póréval és dióval, a negyediket pedig bébispenótos rukkola salátával díszítettem. 
Ez az egyik kedvenc gyorsételem, akár reggelire, ebédre, vagy vacsorára.

0 Tovább

 10+1 legfinomabb vegán salátaöntet

Hamarosan nyakunkon a friss saláta szezon, nem beszélve a bikini szezonról. 
A saláta tökéletes táplálék, az ebédet, és a vacsorát is ezzel kellene kezdeni, de önmagában főételként is megállja a helyét. A saláta nem a cukros-ecetes paradicsomsaláta, vagy káposztasaláta, hanem az, amikor az otthon létező legnagyobb tálba, mindenféle ropogós friss zöldet összevágsz, csodás öntettel leöntöd, és kreatív, egyben egészséges hozzávalókkal tökéletesíted. Hogy senkinek ne legyen kifogása finom tavaszi salátákat enni, íme az általam legkedveltebb 11 salátaöntet, fogadjátok szeretettel!

I. Tartáros
3 ek veganéz (növényi majonéz)
fél citrom leve
1 gerezd fokhagyma
só, bors, 
mustár

fűszerajánlatok: paprika, koriander, hagymapor, fokhagymapor, cayenne bors, majoránna, kapor, petrezselyem, friss koriander

II. Vinaigrette
1 rész extra szűz olívaolaj
1 rész balzsamecet
szójaszósz
agavé szirup
mustár

fűszerajánlatok: bors, friss bazsalikom, kapor, oregano, vegan parmesan (inaktív élesztőpehely)

III. Tahinis juharszirupos
2 ek tahini (szezámkrém)
2 ek juharszirup
3-4 citromlé, vagy almaecet

fűszerajánlatok: bors, fokhagymapor, curry

IV. „Mézes”- mustáros
1 ek agavé szirup
2 ek dijon mustár
2 ek veganéz
1 narancs leve (opcionális)
ötletek: nagyon szuper bébi spenótra, ropogós zöldekre, rukkolára, római salátára, jégsalátára

V. Currys öntet
1 ek juharszirup
1 ek tahini
1 ek currypor
2 ek citromlé

ajánlatok: tökéletes kemény zöldségekkel, mint reszelt répa, zeller, kel, vagy sima káposzta, hagyma, rizs, bab, vagy sült tofukockák

VI. Zöld Istennő
fél érett avokádó
3-4 ek dióolaj
1 nagy citrom leve
1 nagy csokor aprított petrezselyem
1 tk fokhagymapor, vagy 1 gerezd préselt fokhagyma
só, bors,
opcionális. vegan majonéz (veganéz)

VII. Mogyorószósz:
2 ek mogyoróvaj (földimogyoró)
1 ek miso paszta
2 ek agavé szirup
1 dl szójatej
2 ek szójaszósz
ujjnyi reszelt gyömbér
ajánlatok: tökéletes rizssalátára, tofura, vagy tésztára

VIII. BBQ öntet
2 ek szójaszósz
5 ek ketchup
2 almaecet
2 gerezd préselt fokhagyma
3 ekolíva olaj
só, bors
1 tk füstölt paprika

ajánlat: tökéletes tofura, almával, szendvicsekbe

IX. Diópesztós
½ bögre dió
1 citrom leve
4 gerezd sült fokhagyma
2 ek olívaolaj
1 csokor bazsalikom
annyi víz, hogy öntetszerű legyen

ajánlatok: kombinálható, avokádóval, agavé sziruppal, vagy sajtosan vegan parmesannal(inaktív élesztő)
tökéletes zöldsalátákra, gyümölcsös zöldsalátákra, grillezett barackkal, almával, és grillezett zöldségekkel (antipasti)

X. Füstölt krémes
3 ek vegan majonéz
1 tk füstöltpaprika
1 ek agave szirup
1 citrom leve
1 dl szójatejszín (nem édes)
só, vegamix
ajánlat: tökéletes zöldekkel, sült tofu szendvicsben

+1 Cézár öntet:
1 bögre szójajoghurt
fél bögre veganéz
1 ek agave szirup
1 gerezd fokhagyma
1 citrom leve
só, bors, vegamix

ajánlat: ropogós zöldekkel, fokhagymás kenyérkockákkal, és sült tofukockákkal is isteni

0 Tovább

Málnakrémes "sajt"torta


Tej-, tojás-, cukor-, gluténmentes, és még nyers is!


Január óta nem eszem cukrot, és most sem fogok, és még véletlenül sem csábulok el vendégségben, ha van egy ilyen is az asztalon.
Olyan egyszerű, és finom, hogy jó, ha dupla adaggal számoltok Ti is :))

Alaphoz:
-fél bögre mandula
-fél bögre kimagozott datolya
-csipet só

Ezt egy aprítóban pár percig ragadós masszává dolgozzuk, majd ha jól összeállt, akkor egy kisebb kapcsos tortaformába nyomkodjuk egyenletesen. Ez lesz a torta alja.

Sajtkrém+málnakrém:
-1 és fél bögre natúr kesudió, éjszakára beáztatva
-2 citrom leve
-1 ek vanília esszencia
-1/3 bögre nyers kókuszolaj
-1/3 bögre agavé szirup
-1 bögre málna

A kókuszolajat, és a szirupot, összeolvasztjuk, majd az összes hozzávalót, kivéve a málnát, egy nagy teljesítményű turmixgépbe tesszük, és pár percen át krémesre dolgozzuk. A krém 2/3-át kikanalazzuk és egyenletesen eloszlatjuk az alapon, majd hozzáadjuk a turmixgépben maradt masszához a málnát. Jól összeturmixoljuk, és a málnás krémet is ráöntjük a „sajtos”krém tetejére. Elegyengetjük, majd pár órára hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. 
Levesszük a kapcsot, majd szép egyenletes szeletekre vágjuk, friss, egész málnaszemekkel tálaljuk.
Jó étvágyat!

0 Tovább

15 tipp, hogy felpörgesd, az anyagcseréd

Leggyakoribb hozzám intézett kérdéseitek egyike, hogy hogyan lehetne gyorsítani az anyagcserénket?

A mozgásszegény munka, és életmód, a sok finomított élelmiszer, készétel, kedvezőtlen ételtársítás, mesterséges hormonok, öregedés, lassítja az anyagcserénket, pedig ahhoz, hogy sokáig fiatalok, fittek, egészségesek, legyünk szükségünk van salaktalanításra. 
Az anyagcsere nagymértékben függ hormonrendszerünktől, ami függ egészségi állapotunktól, idegrendszerünktől, annak terheltségétől, és még a táplálkozásunktól is. Tehát megállapíthatjuk, hogy minden mindennel összefügg, és amit tehetünk az az, hogy megtanuljuk a helyes táplálkozás alapjait, a megfelelő stressz kezelést-levezetést, megkeressük a számunkra legmegfelelőbb mozgásformákat, és megpróbáljuk kiiktatni életünkből azokat a tényezőket, amelyek boldogtalanná tesznek.
Vannak emberek, akik gyors égetők, és vannak, akik lassú égetők. Vannak, akik stressz hatására fogynak, de olyanok is, akik ilyenkor sokkal többet esznek, tehát híznak. Télen lelassul az anyagcserénk, nyáron pedig felgyorsul. Sok mindentől függ, és nem vagyunk egyformák.
A növényi étrend segít beállítani a megfelelő anyagcserét, de ez önmagában még nem elég. Mozgás nélkül nem megy. Ha szervezetünket, izmainkat hagyjuk ellustulni, ha dugító, cukros, lisztes, zsíros ételekkel tömjük, előbb utóbb lelassul az anyagcserénk, és szervezetünk a mérgeket, nem kívánatos anyagokat, már nem fogja tudni kiüríteni, így azok salak lerakódásához, elhízáshoz, narancsbőrhöz, szív-, és érrendszeri, emésztőrendszeri, és további hormonális problémákhoz vezetnek.
Én, „eredetileg” lassú égető típus vagyok, és már a negyvenhez közelebb, ami elvileg nem segítené az anyagcserémet, így nekem kell tennem érte. Simán elhíznék, narancsbőrös lennék, vagy beteges, ha nem törődnék azzal mikor mit eszem, mennyit mozgok, hogyan gondolkodom, és milyen tempóban élek, ezért összeszedtem nektek mi az, ami nekem segített lassú égetőből, gyors égetővé válni, azaz alább olyan hasznos tippeket olvashattok, amelyek segíthetnek az anyagcserét gyorsítani, vagy optimalizálni.

1. Hagyd abba a fogamzásgátlók szedését.
2. Fogyassz hormonoktól, nehézfémektől, és vegyi anyagoktól mentes tisztított ( RO vagy desztillált) vizet, télen minimum 1.5 litert, nyáron 2-3 litert.
3. Soha ne fogyókúrázz, mert a jo-jo effektus teljesen tönkreteszi az anyagcserédet, és egyre nehezebb lesz megszabadulni a feleslegtől. A szervezet minden drasztikus kalóriamegvonásnál éhezik, így amikor újra ételhez jut, mindent elraktároz ínséges időkre. Ezért van az, hogy fogyókúra után a legtöbb ember kétszer olyan gyorsan, dupla annyit hízik. 
4. Mindig reggelizz. Összedobni egy turmixot, megenni 2-3 banánt nem idő kérdése, a szervezeted viszont felébred, és beindítja a napod, ezáltal az anyagcserédet is.
5. Reggelente éhgyomorra langyos vizet kortyolgass, és ha teheted, akkor egész nap. Én friss gyömbért reszelek bele, de rakhatsz bele citromot is. 
6. Minden nap mozogj minimum 20 percet! Komolyan mondom! Minden nap! Ne másfél órát, hanem húsz percet! Már 3 hét múlva is látni fogod a különbséget. Érdemes mozgásformákat variálni, és ami nagyon fontos, hogy ne legyen monoton. Egy edzésen belül is, a magas intenzitás, alacsonnyal váltakozzon.
7. Délig csakis nyers, lédús gyümölcsöket (nyersen, vagy turmix formájában), zöldségeket, vagy annak leveit fogyaszd. A szervezet délig kiválaszt, így azt nem dugítani kell, hanem hagyni, megmosakodni. Belülről is szükség van a napi mosdásra. wink hangulatjel
8. Minden étkezésedben legyenek nyers zöldek, salátafélék. Reggel a gyümölcsturmixodba pakolhatod bele, délben az ebéd előtt, ehetsz meg egy nagy tállal, vagy maga az lehet az ebéd, vagy vacsora is, magvakkal, hüvelyesekkel, sült tofuval kiegészítve. A zöldek tele vannak olyan enzimekkel, vitaminokkal, ásványi anyagokkal, amelyek szabály szerűen pucolják, vakarják rólad belülről a salakot-zsírt, majd megfelelő folyadékmennyiség fogyasztásával, ki is mossák azokat. 
9. Ha elhagyod az állati eredetű ételeket, meglátod, mennyire megkönnyebbülsz, szervezeted fellélegzik a nehezen emészthető ételektől, és könnyebben kezd üríteni, méregteleníteni. 
10. Étkezz háromszor egy nap, és étkezések közben lehetőleg ne egyél, csak igyál. Így hagysz regeneráló, emésztő, és pihenő időt a gyomrodnak. Hálás lesz érte, és Te is.
11. Hagyd el a finomított cukros, konyhasós, adalékanyagos ételeket, a konzerveket, a zacskós, dobozos cuccokat, a búzalisztet, az étolajat, és egyél többet abból, ami nem a boltból, hanem mondjuk a kertedből, vagy a piacról jön. Kálium kloriddal mérgezett konyhasó helyett, használj tiszta sót (tisztaso.hu).
12. Törődj magaddal. Pihenés igenis mindenkinek jár. Masszázs, szauna, olvasás, és édes semmittevés.
13. Feküdj le időben, és aludj legalább 8 órát, a kevés alvás nem segíti az anyagcserédet.
14. Szabadulj meg attól a negatív gondolati mintától, hogy az anyagcseréd lassú, vagy Te genetikailag ilyen vagy, mert sokszor ezek a minták, hitrendszerek okozzák magát a problémát. Engedd el ezeket, és helyettük gondold azt, hogy mostantól minden tápanyagot
felhasznál a szervezeted, mert tökéletesen, szeretettel és a megfelelő ételekkel táplálod. Mert a megfelelő ételekkel táplálod. Ugye?
15. Szeresd magad, mert másokat is így fogsz tudni. Ha szereted magad, kevesebb lesz az életedben a harag, a bűntudat, kevesebb lesz a stressz és szenvedés, a félelem. Ne feledd! Test és lélek együtt kell, hogy működjön, mert egymástól elválaszthatatlanok!

0 Tovább

A krumpli 50 árnyalata (6 recepttel)

Nemrégiben részt vettem egy bioburgonya kóstoláson, ahol magam sem tudtam elképzelni, hogy lehet ennyi féle-fajta ízű, állagú burgonyát termelni....nemhogy megenni(haha)
Körülbelül 20 fajtát kóstoltunk a séfekkel, ízlelgettünk, megvitattuk, majd osztályoztuk is őket. 
Ha előtte nem is, aznap meg kellett állapítanom, hogy igazán királyi étel, és unalmasnak, egysíkúnak egyáltalán nem nevezhető. 
Bár rajongásom iránta igazából, legalább gyermekkorom óta tart. 
Nem véletlenül.
A burgonya nem hizlal, nem egészségtelen, csak annyira, mintha egy répát, tocsogó zsírban sütnénk meg, vagy főzés után zsíros tejjel, és vajjal kikevernénk. Nem a krumpli az oka az esetleges hízásnak, hanem az elkészítés metódusa.
Otthon, növényi olajokat használva, és aromás fűszerekkel kombinálva, még a legegyszerűbb ételeket is elegánssá varázsolhatjuk, vagy hétköznap esténként gyorsan sütőbe "dobva" nagyszerű, egyedi ételeket készíthetünk, az év bármelyik szakában.
Jó tudni!
A burgonya egyik legfőbb tápanyaga a keményítő, főzésre a legjobb a 
15-20 %-os keményítő tartalmú burgonya, ezek könnyen főzhetők, és az ízük is nagyon finom.
A burgonya ráadásul még nem is hizlal, hiszen 100 gramm burgonyában mindössze 20 gramm szénhidrát található, és 94 kalória, tehát kevesebb, mint a rizsben, vagy a száraztésztákban. Diétázók, és cukorbetegek is bátran fogyaszthatják, hiszen a benne található szénhidrát lassan bomlik le, és lassan szívódik fel, így sokáig a jó lakottság érzetét kelti. Igen magas a fehérje tartalma is, átlag 2-3 gramm, ami a hússal és a tejjel egyenértékű. 
A friss burgonya 20-30 mg C vitamint tartalmazz, de ez a tárolás és a főzés hatására is igen nagymértékben csökken, épp ezért nem érdemes sokáig tárolni, és főzés előtt vízben áztatni. De ezen kívül tartalmaz még káliumot, kalciumot, vasat, karotint, és foszfort is.
Figyeljünk arra, hogy csírázott burgonyát ne együnk, és ha hámozáskor találunk néha zöld részeket, ezeket azonnal távolítsuk el, mert szolanint tartalmaz, ami mérgező. Az ilyen burgonyát ne főzzük meg héjában, hanem jó vastagon hámozzuk meg.
A burgonyát, azonban nem csak táplálékként, hanem 
gyógy-szerként is használhatjuk, hasmenésre, székrekedésre, álmatlanságra, aranyér kezelésre, ízületi problémákra, gyomorégésre, görcsös fájdalmakra, vízhajtásra, és felső légúti bántalmakra.


1. Tepsiben sült rozmaringos burgonya:
A sárga burgonyákat alaposan kefével megtisztítjuk, majd félkészre főzzük. Ha kihűlt, héjastól rusztikus hasábokra vágjuk és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. Adhatunk hozzá fokhagymát, hagymát, zöldségeket is. Meglocsoljuk olíva olajjal, és megszórjuk friss rozmaring levelekkel. 200 fokon aranybarnára sütjük, majd tiszta sóval meghintjük.

2. Sült fokhagymás burgonyapüré:
A sült fokhagymát elkészítjük így:https://www.facebook.com/StohrGreta/photos/pb.550753304952831.-2207520000.1424085040./970985899596234/?type=3&theater
A burgonyákat meghámozzuk, feldaraboljuk, és puhára főzzük. Leöntjük a főzőlevet, majd növényi tejjel krémesre keverjük, hozzáadva a sült fokhagymákat. Megszórjuk petrezselyemmel, vagy bármilyen zöldfűszerrel.

3. Curry-s sült burgonya:
Sárga burgonyákat jó alaposan megtisztítjuk, de a héját rajtahagyjuk. nagyon vékony szeletekre vágjuk. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, a sütőt 200 fokra előmelegítjük.
Olívaolajban elkeverjünk 1 tk curryport, chili-t, vagy cayenne borsot, koriandert, és leöntjük vele a burgonyákat. Összemázoljuk, hogy mindenhová jusson. Ropogósra sütjük, és papírtörlőre szedjük, megsózzuk. Olajsütőben is elkészíthető, csak akkor több olajat szív fel.

4. Fűszeres burgonya gratin: 
Bár én édesburgonyával készítettem, de nagyszerű burgonyából is.
http://gretakonyhaja.postr.hu/serpenyoben-sult-kremes-edesburgonya

5. Héjában sült szeletelt "vajas" burgonya:
Alaposan megmossuk a burgonyákat, megtöröljük, és keresztben vékonyan beirdaljuk. A résekbe tetszés szerint helyezhetünk biomargarin szeleteket, tofuszalonnát, vagy növényi reszelt sajtot, és 200 fokon megsütjük.

6. Zöldfűszeres röszti:
Megmossuk, meghámozzuk a burgonyákat, kis-vagy nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Sózzuk, majd 10 perc múlva kinyomkodjuk a levét. Hozzáadunk csicseriborsólisztet, friss, aprított rozmaringot, bazsalikomot, korianderlevelet, kedvenc fűszereinket, fokhagymát, jól összedolgozzuk a masszát, majd egy olívaolajjal kikent teflonserpenyőt hevítünk, rákanalazzuk a masszát, ellapogatjuk, és mindkét oldalán aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, és friss, növényi joghurtos vagy tejfölös mártogatóssal tálalva fogyasztjuk.

0 Tovább

Saláta az üvegben

Bizony, ha tudatosan szeretnénk táplálkozni, sokszor nagy fejtörét okoz, hogyan, vagy hol együnk adalékmentes, tejtermékmentes, húsmentes friss salátát, ami finom is. Ezért a legjobb, ha mi magunk készítjük el otthon, így garantáltak az összetevők.

A befőttesüvegekbe előre elkészített salátaebéd, vagy vacsora, korántsem újdonság, mégis szeretném nektek feleleveníteni, hogy még ennyi kifogásunk se lehessen, miért nem tudunk rendesen ebédelni a munka
helyünkön. Ez a megoldás annyira egyszerű, és praktikus, hogy érdemes kipróbálni, mindössze a kedvenc öntetünkre lesz szükségünk, íme az enyém:
http://gretakonyhaja.postr.hu/egeszseges-inyenc-salataontet
Beleöntjük a dresszinget, lezárjuk, és jól összerázzuk, majd az üvegből közvetlenül villával, vagy evőpálcikával fogyaszthatjuk. Adhatunk hozzá mindenféle salátát, zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, csírákat!
Nyers, vegán és cukormentes.

0 Tovább

Új hobbim, a préselés!

Mert ha egyszer elkezded, nem tudsz leállni, ha egyszer megkóstolod, mindig azt a friss, semmihez sem hasonlítható életízt fogod kívánni. Mostanában, a zöldturmixok mellett, elkezdtem rendszeresen préselni is, és míg reggel-délelőtt, inkább gyümölcsöket préselek, este, vacsoraidőben, túlnyomóan zöldségeket.
Ti is érzitek, hogy szükségetek van rá? Amikor egyenként kortyolgatva csúszik le a torkomon, szinte vérré válik az ereimben.
Biztosan így is van, mert megszámlálhatatlanul sok tápanyagot tudunk préseléssel koncentráltan bevinni, és lé formájában sokkal könnyebben emészthető, így könnyen eljutnak az enzimek is a sejtekhez, ahogy szoktam mondani, megtörténik a belső mosás.
Ha nincs időm otthon meginni, akkor csak beleöntöm csinos kis üvegekbe (befőttes), lezárom, és egy közepes méretű táskában, könnyen, bárhová magammal vihetem. Méregtelenít, feltölt energiával, belülről átmossa a szerveket, kisimítja a ráncokat, kimossa a zsírokat, és belülről szépít. Szerintem elég érv, hogy mindennap készítsük el magunk és szeretettel fogyasszuk.

Mostani kedvenceim:

Répás zelleres:
5 szál répa
4 alma
3 halványító zellerszár
1 ek lenmagolaj

Immun bomba:
4 alma
2 cékla
3 répa

Klorofill áldás:
1 doboz spenót
2 kígyóuborka
fél fej jégsaláta
fél brokkoli
fél dl aloe vera juice

0 Tovább

Szezámmagos édesburgonya ropogós

Ez a fasírt annyira ellenállhatatlan, hogy ha egyszer megkóstoljátok mindig ezt szeretnétek enni.
A héten készítettem édesburgonya salátát, édesburgonya ropogóst, és indiai lencse sabji-t édesburgonyával, szóval nálam az új hagyma, az édesburgonya:))
Sokszor készítettem már batáta fasírtot, de muszáj valamit változtatnom rajta minden egyes alkalommal, ami az adott napi hangulatomtól, a hűtőtartalomtól, vagy a friss, otthon található fűszereimtől függ.
A legjobb mégis az, hogy mindenhez passzol, főzelékfeltétként, magában joghurtos szósszal, szendvicsben, vagy burgerként is megállja a helyét.
Íme a legújabb édesburgonyaőrületem eredménye:

Hozzávalók:
3 db közepes friss édesburgonya
4 evőkanál csicseriborsó liszt
2 púpozott evőkanál magkeverékes Glutenix (gluténmnetes kenyérliszt keverék bioboltban, vagy élelmiszer allergia szaküzletben mindig kapható)
1 ek szezámmag
2 gerezd fokhagyma
1 szál apróra vágott póréhagyma, vagy újhagyma
tiszta só, bors, vegamix,
2 tk garam masala
1 mk kurkuma
1 tk curry fűszerkeverék
1 tk grill fűszerkeverék (Na glutamát mentes)

Sós vízben félkeményre főzzük az édesburgonyát, majd ha kihűlt lehúzzuk a héját, és egy nagy lyukú sajtreszelőn egy tálba reszeljük.
Hozzáadjuk a liszteket, fűszereket, a préselt fokhagymát, hagymát, szezámmagot, alaposan masszává dolgozzuk, fél órára hűtőbe tesszük, kezünkkel rusztikus pogácsákat formázunk, és kevés olívaolajban két oldalát aranybarnára sütjük.
Jó étvágyat!

0 Tovább

6 szezonális szuperfood


Ha ősszel is egészségesen szeretnéd táplálni tested-lelked, fogyaszd ezeket a szuperételeket, mert nincs még egy ilyen hónap, mint az október, amikor ennyi, változatos, színes, szemet gyönyörködtető zöldség-gyümölcs terem, és mind azért, hogy felkészüljünk a hideg, vitaminban, színekben és napsütésben hiányosabb hónapokra. Most töltsük fel szervezetünket vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel, hogy ne az orrfújásról és a köhögésről szóljon a tél.

Íme 6, imádnivaló, októberi kedvencem:


Alma: A gyümölcsök királynője
https://www.facebook.com/StohrGreta/photos/pb.550753304952831.-2207520000.1413877215./912419645452860/?type=1&theater

Karfiol: Rákmegelőző hatású, C-vitamin bomba, koleszterincsökkentő hatású.
http://gretakonyhaja.postr.hu/currys-csipos-karfiolpuffancsok/

Körte : Kedvenc gyümölcsöm, leginkább nyersen szeretem, vagy zöldtumixba krémesítőként banán helyett, isteni rukkolával, kesudióval, és sütibe is, na meg fűszeres krémlevesekben.
Sok rostot tartalmaz, enyhén hashajtó hatású, béltisztító, gazdag C-vitaminban és rézben

Kelbimbó: Folsav, Vas, és C vitamin bomba, az ősz királynője, sok sok betegséget segít elkerülni, én a legjobban kókuszolajon, wokban megpirítva szeretem, ahogy a benne lévő cukor megkaramellizálódik. Kitűnő salátát, főzeléket, és köreteket lehet belőle készíteni.

Sütőtök: Béta karotin bomba, B vitaminban, potassiumban, és rostokban gazdag
https://www.facebook.com/StohrGreta/photos/pb.550753304952831.-2207520000.1413877215./914988318529326/?type=1&theater

Pasztinák: Nem sokan ismerik-használják, pedig mennyei krémlevest lehet készíteni belőle póréhagymával, és nagyszerű még burgonyapürével keverve, vagy csak magában köretként a pasztinákpüré fűszeresen.

0 Tovább

Őszi brokkoli saláta

Frissítő, vitamindús, de egyáltalán nem hizlaló saláta 15 perc alatt, az ősz ízeivel.

Hozzávalók:
1 fej brokkoli rózsáira szedve
1 csokor újhagyma (de lehet lila vagy póré is) finomra vágva
1 biocitrom leve és héja
só, bors, vegamix,
1 kiskanál dijon mustár
1 ek agavé szirup
2 dl növényi joghurt vagy tejföl
2 ek vegán (tojásmentes) majonéz
1 alma felkockázva
1 marék dió

A brokkolit egy tapadásmentes serpenyőben kevés olívaolajon megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk vegamix-szel, és adhatunk hozzá egy kevés őrölt szerecsendiót is.
Ha megpárolódott, de még roppanós (max 5 perc), félretesszük míg kihűl.
Egy tálban összekeverjük a joghurtot, a fűszerekkel, citromlével, héjjal, sziruppal, mustárral, és hozzáadjuk a hagymát, almát, majd a brokkolit.
Tetejét megszórjuk dióval, és máris készen van. Összesen 15 perc alatt!
Jó étvágyat!
"Eredeti", citromos változatát így készítem el:
http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/greta-konyhaja-joghurtos-brokkolisalata-fozes-gasztronomia-gasztro-zDZPkAX5wPJpORmi

0 Tovább

Grillezett őszibarack saláta

Az őszibarack abszolút nyári kedvenc, és bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, ha már nem lehet kapni a piacokon.
Ihatjuk turmixban mondjuk petrezselyemmel, Ehetjük kilószámra magában, de akár grillezhetjük is, egy tökéletes nyári saláta érdekében, ahogy ezt most én tettem.
Az őszibarack savanykás édes íze, tökéletesen passzol a rukkola kesernyésségéhez, meghintve friss joghurtos citromos öntettel, pörkölt pisztáciával maga a mennyország a hozzám hasonló ínyenceknek. Elkészítése csak perceket vesz igénybe, mégis életre szóló gasztronómiai élményt szerez.


Hozzávalók:
3 db nagyobb, érett, de nem puha őszibarack
olívaolaj
200 g rukkola saláta
1 marék pisztácia
hónapos retek (opcionális)

Az őszibarackot kimagozzuk, szeletekre vágjuk, és forró olívaolajjal bekent kontakt grillre rakjuk 2-3 percig, míg a benne lévő gyümölcscukor megkaramellizálódik, ezáltal csíkokat hagy az oldalán
(lehet sütőben is, vagy serpenyőben, kevés olíván pár percig pirítani, esetleg juharsziruppal flambírozni)
Egy tálba rakjuk a mosott, centrifugázott salátát, és szeletelt retket, majd ráhelyezzük az őszibarack szeleteket, megszórjuk aprított pisztáciával és meglocsoljuk az öntettel.

joghurtos citromos öntet:
1 pohár növényi joghurt vagy tejföl
1 gerezd fokhagyma
fél bio citrom leve és reszelt héja
só, bors
2 ek olíva olaj
fél csokor petrezselyem (opcionális)

A hozzávalókat összeturmixoljuk, és ízlés szerinti mennyiségben a salátára öntjük.

Káprázatos és könnyű, egészséges, karcsúsító vacsora!
Jó étvágyat!

0 Tovább

Fogyókúra, avagy a nagy átverés!

Ördögnyelv, szűztea, tejsavó ital, káposztaleves kapszula, csökkentett szénhidrát tartalmú termékek, zero cukor, ilyen csodalötty, olyan rezgő masina. Ki ne találkozott volna ezekkel a nevekkel, elég csak bekapcsolni az internetet, minden oldalon, szinte az arcunkba nyomják, hogy majd ezek lefogyasztanak, ezáltal megoldják minden gondunkat. Bosszantó ez a nyílt legális hazugság, és az még szomorúbb, hányan dőlnek be neki. Pedig a recept egyszerű.
Soha ne fogyókúrázz, vagy diétázz!!!
Ha egyre másra vásárolod a csodaszereket, ha éhezel, órákat kínzod magad az edzőteremben, kalóriát számolsz, miközben a bűntudat életed mindennapi részévé válik, és te ahelyett, hogy jobban éreznéd magad, egyre rosszabbul vagy, immunrendszered gyenge, és a mérleg is csak alig alig mozdul, akkor nem nehéz kitalálni, hogy rossz úton jársz. Egy egy fogyókúra, nem csak az önbecsülésedet és az anyagi helyzetedet tépázhatja meg, de az egészséged is oda lehet.
Én, aki kipróbáltam a világ összes fogyókúráját (4-5kg felesleg miatt) és diétáját, ingyen és nagy szeretettel adom nektek át nektek a nagy titkot az egészség felé
1. Ne mástól várd a megoldást! A te tested a te templomod, senki más nem ismerheti jobban, mint te magad. Azáltal, hogy hajlandó vagy felfedezni tested működését, elindulhatsz az önismeret és az önszeretet útján, ami nélkül nem is érezhetnéd jól magad.
2. A tested érted van, nem ellened! Amikor megérted azt, hogy a tested egy tökéletes veled együtt, elvileg tökéletesre tervezett intelligens organizmus öngyógyító képességgel, akkor eljuthatsz oda, hogy nem pusztítod, hanem szövetségeseddé teszed.
3. Menj olyan helyekre, ahol friss, lehetőleg vegyszermentes feldolgozatlan táplálékokat találsz. Érezd, szagold, tapintsd, és azt válaszd, amit szeretnél a tested részesévé tenni. A piac erre tökéletes helyszín.
4. Menj haza, tedd ki őket a konyhapultra, és képzeld el, mit szeretnél belőlük készíteni. Lehetőleg hagyd nyersen, vagy a lehető legkevesebb feldolgozott, finomított élelmiszerrel keverd őket.
5. Étkezés előtt, áldd meg, és tisztítsd meg az ételt a negatív rezgésektől. Étkezés közben pedig figyeld, milyen az étel íze, rágd meg, alaposan, és olyan tudatban nyeld le, hogy minden része pont olyan sejtedhez jut el és táplálja azt, amire hivatott volt létrejönni.
6. Délig, a salaktalanító időszakban egyél minél több magas víztartalmú gyümölcsöt, préselt,vagy turmix formájában, lehetőleg cukor, és állati eredetű dugító ételek nélkül (joghurt, tej stb)
7. Déltől estig több részletben edd meg a tápláló gabonákat, hüvelyeseket, zöldségeket, növényi fehérjéket.
8. Csak akkor egyél, ha éhes vagy, és csak addig, ameddig éhes vagy.
9. Minden étkezés előtt egyél friss salátát, mert tisztít, és telít, így kevesebbet eszel másból.

10. Nassolás helyett igyál tiszta (revers osmosis, vagy desztillált vizet), legalább 3 litert egy nap.
11. Ha házon kívül eszel, olyan helyet válassz, ahol szeretettel, tiszta ételeket készítenek tiszta alapanyagokból (Gréta konyhája szeptembertől pl )
12. Étkezés előtt fél órával igyál utoljára. Étkezés elteltével is várj fél órát.
13. Minden nap mozogj, minimum fél órát, de csak azt csináld, amit imádsz!!!! Nem mindenkinek jön be ugyanaz. Nekem a pilates és a jóga, lehet neked a futás.
14. Lefekvés előtt, és felkelés után végezz légzőgyakorlatokat, ereszd el azt ami fáj, ami bánt, a haragot, a szenvedést, mert egyik sem tartozik hozzánk
15. Fogadd el, hogy ott jársz az úton ahol jársz, ne sürgesd magad, légy türelmes, de legfőképpen hálás, hogy élsz!


Mindezt írta egy 36 éves nő, anya, aki kizárólag növényi étrenden él, tudatosan, de szabadon étkezik, nem hajlandó kalóriát számolni, sem ön sanyargatni magát semmivel. Jókat eszik, nem dől be a hazugságoknak, és sosem hízik, mert nem kell lemondania semmiről. Szereti magát. Boldog életet él. Mert így döntött.
Ezt kívánom Neked is!


0 Tovább

Narancsbőr, csak a sütibe jó!

Napi életmód tippem: 10+1 tipp, a feszes, formás lábakért!

Ha csak nem születtél Giselle Bündchennek, valószínű ismered a narancsbőr, más néven cellulite fogalmát, és nem csak a női magazinok hasábjairól.
Sok levelet, kérdés kapok ebben a témában, és higgyétek el, egészen fiatal, vékony lányok is szenvednek tőle.
A cellulit a bőr irha rétegében lerakódó salakanyagokat jelenti, amelyek a környező szövetekből magukhoz vonják a vizet, és egyre nagyobb gömböcskéket alakítanak ki. A felgyülemlett nedvesség ödémát okoz, a megduzzadt csomók egymással találkozva felszakítják a rostok rácsszerkezetét, így a bőr felülete a narancs héját utánzóan egyenetlenné válik.
Okai sokfélék lehetnek, mint öröklődött szociális tényezők (családi, életmódbeli szokások), ösztrogén hormon (soha ne szedj fogamzásgátló tablettát!), nyirokkeringési zavar, testsúlynövekedés, helytelen és rendszertelen táplálkozás, kevés folyadékfogyasztás, mozgáshiány, stressz.
Aki azt mondja, a narancsbőr egy krémtől, egy kapszulától, egy diétától, vagy egy rázkódó állványtól fog eltűnni, az hazudik.
De jó hír, hogy tehetünk dolgokat a visszaszorítása érdekében, és ha nő vagy, és zavar a dolog, akkor minél hamarabb, annál jobb, hiszen az évek ezen nem segítenek

Ami viszont igen, azt 11 pontban összegyűjtöttem nektek, az elmúlt 9 év tapasztalatából. Nekem is van, de nem látszik, mert nem engedem neki :))
A lenti listából kísérletezhettek kedvetekre, de ki is egészíthetitek
1. Tiszta víz (2-3 liter naponta) revers osmosis, vagy desztillált víz
A tiszta víz a legjobb oldószer, a káros salakanyagok, mérgek kimosásában. Dúsíthatjuk friss citrommal, vagy friss gyömbérrel.
2. Jóga és pilates
Bármely 30 perces gyakorlat segíteni fog, már igen rövid távon látványos eredményeket lehet elérni. Én imádom még az otthon reggelente könnyedén elvégezhető 5 tibeti gyakorlatot, a napüdvözletet( Surya Namaskar), a pilatest, pedig a you tube-ról töltöm le. Mindkettő csodásan formázza a combokat.
3. VEGÁN életmód!
Légy vegán, ha már nem az állatok miatt, akkor hiúságból
Ahogy áttértem 4 évvel ezelőtt, rá három hónapra már nem látszott narancsbőröm, pedig genetikailag laza kötőszöveteket örököltem.
A tejtermékekben sok a rejtett cukor, és növekedési hormon, és ösztrogén ami természetesen a húsra és a tojásra is elmondható.

4. Pulzusszám emelő időtöltések.
Olyat válassz, ami örömet okoz. Ha nem szeretsz futni, akkor sétálj helyette, vagy aerobikozz, vagy biciklizz, spinningelj, vagy egyéb izzasztó gyakorlatok is hatásosak, még ki sem kell kelned az ágyból
5. Apropó izzadás!
Szaunázz heti egyszer 1-2 órát, szuperül felpezsdít és méregtelenít!
6. Igyál minden nap, lehetőleg éhgyomorra frissen préselt zöldség és gyümölcsleveket, mert ezek mossák át a sejteket igazán, és töltik fel éltető enzimekkel.
7. Ételeid legalább 50%-a, nyáron 70%-a legyen nyers, termelői piacon beszerzett méregmentes gyümölcs, zöldség, salátaféle.
8. Legalább tavasztól őszig a legtöbb helyre járj gyalog, mert a séta nagyon jól formázza a combokat, ezáltal faragja a narancsbőrt.
9. Egyél minél több zöld színű ételt (saláta, spenót, petrezselyem, sóska, brokkoli), mert a bennük lévő klorofill mind mind kaparja a zsírt-vizet a cellákból.
10. Fogyassz kevesebb de jó minőségű zsírt, kerüld a túl sok olajos mag fogyasztást.
Használj konyhádban szőlőmag, vagy/és lenmagolajat.
+1 Kényeztesd magad havi egyszer egy testet lelket frissítő masszázzsal, de lehet speciális cellulit vagy nyirokmasszázsokat is igénybe venni, ha a többit megtetted, ez sokat fog segíteni.

Fogadjuk el magunkat olyannak amilyen, de soha ne fosszuk meg a lehetőséget magunktól, hogy fittebbek, és szebbek legyünk. Elfogadom magam, hogy most ez van, és ha változtatni szeretnék, akkor mindent megteszek, jókedvűen, optimistán, és sikerülni fog. Csak egy a biztos, az örök változás. ( a cellulit nem )
Boldog napot!

0 Tovább

Csokoládés datolya karamella (fudge)

Aki szereti, szerette a tejkaramellát, vagy annak csokis változatát, ezt garantáltan imádni fogja, mert ez az egészséges desszert, ellenben a boltban kapható változatokkal, nem mű, hanem teljesen természetes-nyers alapanyagokat tartalmaz, elkészíteni, pedig gyerekjáték, tehát készítsétek velük együtt
A datolyáról, pedig ódákat lehet zengeni, és nemcsak magas természetes gyümölcscukor tartalma miatt, ami egyáltalán nem hizlal, hanem arról mennyire jó az emésztésünknek, és immunrendszerünknek. Nekem a datolya a természet karamellája, és jó tudni, hogy superfoodnak számít.

Hozzávalók:
- 2 bögre natúr, kimagozott datolya
- 2-3 ek natúr v. hidegen sajtolt kókuszolaj
- 3 ek karob vagy cukrozatlan jó minőségű kakaópor
- 3-4 ek növényi édesítő szirup (agavé-, rizsszirup, datolyaszirup, vagy juharszirup
- fél bögre kókusztej
- 1 mk rumaroma
- csipet fahéj
- csipet só
- kevés kókuszreszelék

1. Egy aprítóba tesszük a datolyát, az olvasztott kókuszolajat, a kakaóport, a sót, aromát, fahéjat
2. Lassú fokozaton(2) elkezdjük aprítani, míg egyre könnyebben viszi a kés, közben fokozatosan adagoljuk a kókusztejet és a szirupot felváltva. Erősebb fokozatot használunk, és addig aprítjuk, míg sűrű masszát kapunk.
3. A masszát, egy folpack-kal, vagy sütőpapírral bélelt téglalap alakú tálba nyomkodjuk egyenletesen. Hűtőbe tesszük pár órára, vagy egy éjszakára.
4. Ha készen van, kisebb pralinékra vágjuk, és tetejüket belemártjuk kókuszreszelékbe. Bonbonként tálaljuk. Az íze, több, mint fantasztikus
Jó étvágyat!

0 Tovább

Mandulatejes quinoa puding illatos szamócával

Ha soha nem kóstoltad még a quinoát, akkor itt az ideje. Mint minden gluténmentes gabonát, a quinoát is elkészítheted édes, vagy sós formában, nekem mindegy, mert én így is-úgyis imádom.
Ha quinoát eszem, tudom, hogy nem is táplálhatnám jobban a testem, lássuk csak miért:
Dél-Amerikában már 7 ezer évvel ezelőtt ismerték és szerették, az inkák a „gabonák anyja” néven emlegették. Itthon is gabonaként ismerjük, habár valójában egy libatopfélék családjába tartozó növényről van szó, annak is a magjáról. Nem annyira a gabonákkal (búza, rozs), mint inkább a cukor- és takarmányrépával, céklával, parajjal és mángolddal áll rokonságban. A spanyol hódítások hatására majdnem teljesen kipusztult, az 1900-as évek második felében fedezték fel ismét jótékony hatásait, s kezdték el ismét a termesztését.
Fehérje tartalma nagyon magas – igaz, valamivel alacsonyabb, mint a legtöbb bab- és hüvelyesfélének. Előnye viszont, hogy teljes értékű fehérjét tartalmaz, azaz a szervezet számára szükséges aminosavak megfelelő mennyiségben és arányban fordulnak benne elő. Kiváló rostforrás, ami jó hír a diétázók, fogyókúrázók és székrekedéssel küzdő számára. Gluténmentessége miatt könnyen emészthető, s liszt érzékenyek is fogyaszthatják. Jó tulajdonságai közé tartozik emellett, hogy magas a B-vitamin, foszfor-, magnézium-, cink- és vastartalma. Nagy mennyiségben található benne kalcium, ami miatt kiváló alternatívát nyújt a laktózérzékenyek és a vegán étrendet követők számára.

Hogy használjuk a quinoat?

Mag és csíráztatott formában egyaránt kapható. Ha mag formájában vásároljuk, akkor elkészítés áztassuk be és alaposan mossuk meg (hacsak nem szerepel a csomagoláson, hogy ezt már megtette a gyártó előttünk.). A magot ugyanis egy szaponinnak nevezett réteg borítja, ezért fogyasztása, keserű íze miatt, nem kellemes. Addig mossuk, amíg ez a keserű íz teljesen el nem tűnik. Egy másik lehetőség, ha csíráztatott quinoat vásárolunk, vagy mi magunk csíráztatunk házilag. A magok könnyen és gyorsan csíráztathatóak, ráadásul a folyamat tovább növeli a quinoa addig sem elhanyagolható tápértékét, vitamintartalmát.

A quinoa sokféleképpen felhasználható. Fogyaszthatjuk reggelire (vízzel, tejjel, gabonatejjel elkészített) édes kása formájában például magokkal, aszalt gyümölcsökkel, mézzel, stb. A quinoából készült liszt remekül használható gluténmentes desszertek, kenyerek, pudingok elkészítéséhez. Csíráztatott formában akár nyersen is fogyaszthatjuk salátákban. Íze kicsit a kusz-kuszra hasonlít, ezért köretnek is kiváló rizs, burgonya vagy kusz-kusz helyett.
(forrás: egészség.hu)

Hozzávalók:
egy bögre alaposan megmosott quinoa
1-2 ek növényi édesítőszirup, vagy xilit, vagy nádcukor, de stéviát is használhatunk
1 rúd fahéj
1-2 csepp vanília esszencia
2 és fél bögre mandulatej
1 bögre érett illatos szamóca

Elkészítés:
1. A jó alaposan megmosott quinoát feltesszük 2 bögre mandulatejjel, édesítővel, és a fűszerekkel főni. Kis lángon főzzük fedő alatt 15-20 percig, majd a tűzről levéve lefedve hagyjuk állni pár percig.
2. Ha langyosra hűlt, turmixgépbe tesszük fél bögre mandulatejjel és a szamóca felével. Jó alaposan lassan sűrűvé turmixoljuk, poharakba kanalazzuk tetejét eperdarabokkal díszítjük.
3. Hűtőbe tesszük kb egy órára, de langyosan is fogyaszthatjuk reggelire.
Jó étvágyat!

0 Tovább

Eperkrémes csokimázas pite

Gluténmentes, és teljesen nyers, proteinben és esszenciális zsírokban gazdag a torta alapja, ezért sokkal egészségesebb, mintha lisztekből állítottam volna össze. Nagyon jól variálható bármilyen ízű pudinggal, vagy gyümölccsel. Elkészítése egyszerű, az íze pedig mennyei.


Pitealap:
1 bögre kimagozott datolya
1/2 őrölt lenmag
1/2 bögre őrölt mandula
1/2 bögre kókuszreszelék
1/2 bögre olvasztott kókuszolaj
4 ek rizsszirup
csipet só
vanília aroma
annyi rizs vagy kókusztej, amitől nem folyós, hanem ragadós masszává áll össze a tészta

Összeaprítjuk a hozzávalókat, majd lenyomkodjuk egy sütőpapírral kibélelt piteformába, hűtőbe tesszük.

Eperkrém:
8 dl rizstej
2 és fél csomag epres pudingpor
3 ek kókuszolaj
7 ek nádcukor

A hozzávalókból a hagyományos módon sűrű pudingot főzünk, majd hozzákeverjük kókuszolajat, hogy selymesebb legyen.
Ha langyosra hűlt, egyenletesen megtöltjük vele a pitealapot, és visszatesszük a hűtőbe.

Csokimáz:
200g 70%-os jó minőségű étcsoki
3 ek nádcukor
kb 1 dl rizs vagy kókusztej
3 ek kókuszolaj
csipet só

A hozzávalókat gőz felett összeolvasztjuk, majd ráöntjük a puding tetejére, egyenletesen elsimítjuk, majd a tortát, ha lehet egy éjszakára hűtőbe helyezzük. Eperdarabokkal díszítve tálalhatjuk, de az eperpudingot össze is turmixolhatjuk a friss eperrel.
Jó étvágyat!

0 Tovább

Gombás-spenótos csicseriborsó lepény fokhagymás "tejföllel"


A socca, vagyis a csicseriborsó lepény nálunk mindennapi eledel, hiszen nagyon jó tojáspótló, de ehetjük, pizza, vagy kenyér, vagy lángos helyett is. Sok benne a fehérje, a vas, és vitaminokban is gazdag. Feltétként bármilyen friss, vagy grillezett zöldséggel-raguval kitűnő, és az elkészítése sem tart tovább, mint egy omletté.

Hozzávalók:
lepény:
-1 bögre csicseriborsó liszt
- 1 bögre növényi tej( én tegnap szójajoghurtot tettem a tej helyett nagyon könnyed és finom lett tőle)
- negyed bögre olívaolaj
- só, bors, római kömény, vegamix, vagy bármilyen kedvenc fűszer, vagy fűszersó, de mehet bele zöldfűszer is, mint a petrezselyem, bazsalikom, vagy zsálya.
- 1 tk fokhagyma fűszersó
- annyi víz amennyitől sűrű de folyékony gofritészta jellegű massza lesz
- 1 ek kókuszolaj a sütéshez

feltét:
- 200 g erdei gomba megpucolva és nagyobb szeletekre aprítva
- majoránna, vagy tárkony
só, bors, vegamix
- 150 g spenót
- csipet szerecsendió
- kókuszolaj a sütéshez

fokhagymás alap:
- 1 doboz növényi tejföl
- 2 gerezd fokhagyma
- só, bors

1. Egy tálban kézi habverő segítségével összekeverjük a lepény hozzávalóit, majd a vizet lassan, kevergetve adagoljuk hozzá, míg sűrű, de folyós massza lesz.
2. Egy vastagabb falú tapadásmentes serpenyőben felhevítjük a kókuszolajat, majd beleöntjük a masszát. A tetejét lefedjük, és addig sütjük,míg aranybarna lesz, majd megfordítjuk, és pár perc alatt a másik oldalát is megsütjük.
3. Míg a lepény sül, elkészítjük a gombát és a fokhagymás alapot: egy tapadásmentes serpenyőben a gombát enyhe barnulásig pirítjuk. Rákerülhetnek a fűszerek, kivéve a sót, mert ha az elején besózzuk, sok levet ereszt és nem lesz szép barna. Mielőtt a gomba készen van, rádobjuk a spenótleveleket, és csak összefonnyasztjuk (kb 2 perc) de nem sütjük. Utólag sózzuk, rakhatunk rá vegamixet is.
4. Egy szószos tálban elkeverjük a tejfölt a fűszerekkel, belenyomjuk a fokhagymákat, jó alaposan összedolgozzuk, majd megkenjük vele a csicserilepényt.
5. A tetejére halmozzuk a fűszeres- illatos spenótos gombát, szeletekre vágjuk és már élvezhetjük is.
Jó étvágyat!

0 Tovább

Medvehagymakrémes brassói

A medvehagyma, az egyik legfinomabb tavaszi alapanyag, és nem csak egészséges, és ezerféleképpen variálható, hanem nagyon nagyon finom is! Piacon, bioboltokban, és már nagyobb élelmiszerláncokban is könnyedén beszerezhető, de siessetek, mert a szezonja csak kb másfél hónapig tart, és nem érdemes róla lemaradni. Készíthetünk belőle szendvicskrémet, pesztót, krémlevest, pogácsákat, kenyeret, és finom egytálételeket is, mint a mai receptem, ami nálunk hatalmas kedvenc.



Hozzávalók:
-1 kg sárga burgonya, felkockázva
- 1 dl olívaolaj
- 1 csokor medvehagyma, levelenként alaposan megmosva, felaprítva
- 1 doboz növényi tejszín
- 1tk garam masala fűszerkeverék
- 1 tk füstölt paprika
- 1 tk őrölt bors
- 1 blokk tofu felkockázva
- 1-1.5 dl teriyaki szósz
- 1 ek mustár

1. A sütőt előmelegítjük 200 fokra, a felkockázott burgonyát kiterítjük sütőpapírra, és meglocsoljuk olívaolajjal. kb 40 perc alatt aranybarnára sütjük.
2. Azalatt, kókuszolajon kissé megpirítjuk a tofukockákat, majd meglocsoljuk a szójaszósszal, kb 15 perc alatt, ropogósra, de szaftosra sütjük. Hozzáadjuk a felaprított medvehagymát, pár percig kevergetve pároljuk
3. Hozzáadjuk a garam masalát, a borsot, és a paprikát, majd a növényi tejszínnel felöntjük. Ha túl sűrű, hígíthatjuk kevés növényi tejjel, vagy vízzel. Só nem kell bele, mert a teriyaki szósz elég sós.
4. Hozzáadjuk a mustárt, alaposan elkeverjük, és kb 5 percig összeforraljuk.
5. Ha készen van a burgonya, összeforgatjuk a krémes medvehagymaszósszal, és melegen tálaljuk.
Jó étvágyat!

Jó tudni!
A medvehagyma egy igazi gyógynövény, melynek szervezetünkre gyakorolt hatásai:

•    csökkenti a vérnyomást és az érelmeszesedést
•    javítja a szív- és érrendszer működését, csökkenti a koleszterinszintet
•    gátolja a vérrögképződést
•    segíti a vér és a máj méregtelenítését
•    segíti az emésztést, enyhíti a bélizgalmakat
•    gyulladás gátló hatású
•    gombaellenes hatású (candida, mikrosporium stb.)
•    segíti bőrbetegségek gyógyulását
•    vírus és baktériumölő



0 Tovább

Kókuszos-lenkeksz "tej"karamellával (gluténmentes)

Melegen és kihűlve is finom, bár mire úgy igazán kihűlt volna, elfogyott. A kókusztejkaramellából viszont bőven maradt, ezért ma is ez lesz a desszert, bár szerintem tökéletes reggelire, tízóraira és uzsonnára is. Igazi energia-, ásványianyag-, és vitaminbomba. Szerintem nem hizlal, de ki ki maga döntse el

Hozzávalók (10 db kekszhez):
- 3 ek lenmagliszt (kávédarálóban őrölt lenmag)
- 6 ek glutenix (magvas gluténmentes kenyérlisztkeverék. ha nincs ilyen, nyugodtan mehet bele különféle gluténmentes lisztek keveréke, pl rizsliszt, keményítő, kölesliszt, mandulaliszt, gesztenyeliszt, kókuszliszt)
- kb 1 dl kókusztej
- 3 ek kókuszreszelék
- kb 2-3 ek kókuszolaj olvasztva
- vanília aroma
. késhegynyi szódabikarbóna
- csipet só
- 3 ek kókuszvirág cukor (lehet nádcukor is)

1. A sütőt 190 fokra előmelegítjük
2. A hozzávalókat alaposan eldolgozzuk, míg jó kis összeállt massza lesz belőle, golyókat formázunk tenyerünkkel, vagy egy villa segítségével kilapítjuk
3. Egy lapos tepsit kibélelünk sütőpapírral, elhelyezzük egymás mellett a kekszeket, és 25-30 perc alatt készre sütjük.
Mialatt sül, elkészítjük a
Tejkaramellát
Hozzávalók:
- 3-5 ek nádcukor
- 1-1.5 dl kókusztej (ha lehet a sűrűje)
- 2 ek kókuszolaj
- vanília aroma

Egy tapadásmentes serpenyőben minden hozzávalót lassan melegítünk, majd állandóan kevergetve (kézi habverővel) addig főzzük, míg sűrű szósz kapunk.
Ha túl folyós, adhatunk hozzá kevés keményítőt.
Hűtőben pár napig eláll.

A kisült kekszeket kivesszük a sütőből, és megkenjük a karamellaszósszal, majd ha kihűlt, tálaljuk.
Mindenképpen próbáljátok ki!
Jó étvágyat!

0 Tovább

Élet a magban

Élet a magban

Lehet szeretni, vagy ódzkodni tőle, de egy biztos. A csíra az-az élelmiszer, amelyben benne van az élet. Egészséges, teljes és tápláló étel minden évszakban.
Bevallom, én nagy csíraimádó vagyok, télen-nyáron egyaránt fogyasztom őket.
Készülhet retekmagból, brokkoli magból, hagymából, lencséből, vagy lucernából, én mindenbe és mindenre teszek csírát.
Ha valaki eljut a tudatosság olyan fokára, hogy törődik testi egészségével, mindenképpen ajánlatos és érdemes csírákat fogyasztania.
Főleg télen, amikor a vitaminok, ásványi anyagok limitáltan érhetők el természetes formájukban.
Csíráztatni otthon a legolcsóbb és legegyszerűbb, a magok pedig bioboltokban ma már egyszerűen beszerezhetőek.

A táplálkozási szokásainkon való változtatás sosem volt még ilyen egyszerű döntés, azonban  ezen választásunk, az élet megannyi területére pozitív változásokat hozhat. És rendszerint már igen rövid idő alatt hoz is.
A döntés egyik része lehet az otthon csíráztatás bevezetése, és ha még gyerekeink is vannak, könnyen megmutathatjuk nekik a csírák születését, és együtt csodálhatjuk, hogyan alakulhat ki egy látszólag halott magból némi sötétség-fény, és víz segítségével maga az ÉLET.

A csírázó magocskák többségében az összes esszenciális aminosav megtalálható, mely életben maradásunkhoz nélkülözhetetlen. Ráadásul egyes magokban, olyan arányban, amely tökéletes számunkra. A gabonából kisarjadó gabonafű β-karotin tartalma elérheti az eredeti érték 400-750 szeresét is. Mindez párcsepp víznek, napfénynek és a magocska „ösztöneinek” következménye. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas kutatónk élete utolsó 26 évét a rákkutatásnak szentelte. A rák ellenszerét keresve számos növényt, anyagot vizsgált meg, majd figyelmét a csírázó búzára összpontosította. Komoly összefüggéseket vett észre a csírákban található különböző alkotóelemek és a daganatok kialakulásának csökkenő esélyei között.

A csíráknak tehát felsorolhatatlanul sok az egészségünkre kedvező élettani hatása, változatos ízviláguk, pedig lehetővé teszik különböző szintű kulináris felhasználásukat. Vannak kifejezetten pikáns-csípősek is, de olyanok is, amelyek édeskés-lágy ízükkel csalogatnak. Nem kell profi szakácsnak lenni ahhoz, hogy változatosan használjuk fel a konyhában. Íme, a legnépszerűbb és legfinomabbak, a teljesség igénye nélkül.


Lucerna csíra:
A lucerna az összes vizsgált növény közül az egyik legteljesebb és legtáplálóbb fajta. Ráadásul mesésen gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, fehérjében, és minden esszenciális aminosav megtalálható benne, mérgeket semlegesítő és kihajtó hatása minden más meg vizsgált ételét felülmúlja. Kiderült, hogy növeli a szervezet betegségekkel szembeni ellenálló képességét, főként a gyulladásos megbetegedésektől, pl. az ízületi gyulladásoktól véd. Segít megelőzni a kifáradást, a szervezet kimerülését.
A lucerna csírában megtalálható szaponin nevű vegyület az érfalakról lekaparja, és feloldja a lerakódásokat. Megelőzhető ezért vele a komoly érszűkület. Csökkenti a vércukorszintet, mert tisztítja a hasnyálmirigyet. Gyomorfekélynél azért tud segíteni, mert egy finom bevonatot képez a gyomor nyálkahártyáján. Ezáltal meg is védi. Serkenti a tejtermelődést szoptatós édesanyáknál. A benne lévő növényi hormonok miatt kiváló ösztrogén hatása van, amely például segíthet a mellrák megelőzésében. B12 vitamint tartalmaz, mely gyógyítja a vérszegénységet. Magas K-vitamin tartalma miatt megelőzi a vérrögök kialakulását. Csökkenti a fokozott havi vérzést. L-borostyánkősavat tartalmaz, amely felelős a kötőszövetek rugalmasságáért. Magas a Ca-tartalma, így érdemes fogyasztani a csontritkulás megelőzésére. Oldja a lerakódott húgysavat a szervezetben. A legszélesebb spektrummal rendelkezik minden eddig ismert tápanyag-koncentrátumba. A fogyókúrázók egyik őrangyala, de hólyag- és veseelégtelenség, idegrendszeri problémák, hajhullás és asztma, légzőszervi problémák, csont- és fogproblémák esetén is érdemes beépíteni az étrendbe.

Vöröshere csíra:
A vöröshere az összes nyomelemet tartalmazza, amire szüksége van a szervezetnek. Azért fontos, mert gond nélkül be tud épülni a szervezetbe. Elsősorban ezért javasolt ízületi és reumás bántalmak csillapítására. Táplál, erősít, tisztítja a vért. Képes ugyanúgy bevonatot képezni a gyomor- és bélfalon, mint a lucerna csíra. Görcsoldó, ez az ásványi anyagok tartalma miatt van. Gondoljunk a lábszáron jelentkező ikra görcsre, ami ez esetben Ca-hiány. Hurutos betegségnél nyálkaoldó. Termékenység fokozó magas ásványi anyag tartalma miatt. A "baba” szívesebben tapad meg a méhnyálkahártya falon ideális körülmények között. . Serkenti a tejtermelődést szoptatós édesanyáknál . A májban lévő káros zsíranyagcsere lerakódást ( zsírmáj) képes feloldani a benne lévő növényi hormonok miatt.
Rákos, daganatos megbetegedéseknél hatásos a méreganyagok lebontásához.

Retekcsíra:
Természetes antibiotikumok közé tartozik. Fontos tudnunk, hogy hatékony vértisztító hatású. Egyik kiemelkedő hatása a hőtermelés.
Ízületi betegségeknél – mivel a hőtermelés által tágítja az ereket -, felgyorsítja a vérkeringést. Így az ízületek kornyékén bővebb lesz a vérellátás, és a lerakódott salakanyag gyorsabban tud távozni. Sok folyadékot kell inni hozzá. Itt nagyon érvényesül az a hatás, hogy több vegyülettartalom van egy piciny csírában, mint a kifejlett növényben. Az emésztőrendszert képes oly mértékben tisztítani, hogy ez többszöri székletürítést eredményezhet. Végigtakarítja a szervezetet, de nem egy kis portörlő ruhácska formájában, hanem inkább egy "dózerről" beszélhetnénk. Gyorsítja a bélperisztaltikát. A belekben lévő élősködőket, - elsősorban bélférgeket- elpusztítja.
A szájüregben, arcüregben, orrunkban elpusztítja a kórokozókat, segíti a váladék, nyák eltávozását. Ha epehomok van az epehólyagban, azt eltávolítja. Tisztítja a vizeletkiválasztó rendszert is. A vesehomokot ugyanúgy elhajtja, mint az epehomokot. Ez a nagyon apró vesekövekre is igaz. Sok foszfort tartalmaz. A foszfor tisztítja, szépíti, fehéríti a bőrt. Lehet repcével együtt fogyasztani. A régi időkben a salátákat, ami többféléből állt, "misungnak" nevezték. A lucerna, vöröshere, és retek csíra így egy nagyon jó tisztító keverék. Édes hármasban teszik a dolgukat. A retek csíra melegíti a testet, ezért télen, fázó emberek, elsősorban akiknek a végtagjai hidegek, érdemes csipegetni. Gyorsan nőnek a növények a dobozban. Nyári melegben ezt jobban lehet tapasztalni. Picike, szoros talpacskáik lesznek,. Fehér, pihés. Nem kell megijedni tőle, ez az élet jele.

Napraforgó csíra:
Ki kell emelnünk a foszfor- és a kalciumtartalmát, amire a csontoknak, fogaknak is szüksége van. Kell az izomtónushoz. Magas a vastartalma,segíti a vörösvértestképzést, réztartalma a vasfelhasználáshoz szükséges. Amikor learatjuk a napraforgó csíráját, barna a kés pengéje. Nagyon sok jódot tartalmaz. Befogja a kést. A jód a pajzsmirigyhormon alkotórésze. Magnézium-tartalma az izom, agy tüdőszövetek működését segíti. Magas fehérjetartalma van, kb.20-25 % közötti. Érdemes felfigyelni a nőknek a napraforgó csírára, mert sok benne a niancin. A niancin bőrvitamin. Ápol, szépít, táplál. Sok klorofillt tartalmaz. Könnyíti az asztmás betegek légzését. Tartalmaz olyan fehérjéket, melyeket nem tud a szervezetünk előállítani.

Vöröskáposzta csíra:
Elsősorban az ér eredetű, vérsejtképző illetve vegyes daganatokra leghatásosabb. Magas vastartalommal rendelkezik. Vörös színe fehéríti a bőrt. Szép, porcelános lesz. Bőrön keresztül, verejtékkel képes eltávolítani a méreganyagot. Tartalmaz U-vitamint (metil-metionin - elősegíti a gyomor és a bélrendszer sérült nyálkahártyájának a regenerálódását). Segíti a májfunkciót a méregtelenítést. Csökkenti a koleszterin és triglicerid szintet. Magas a K-vitamin tartalma, szükséges a véralvadásnál. Zöld hályognál segíti a látást. Legaktívabban a benne található telomeráz enzim, amely segíti a sejtek megújulását, lassítja az öregedés folyamatát. Erős gyulladás csökkentő hatása van. Egy indol nevű vegyület révén a rosszindulatú sejtek szaporodásának potenciális ellenszere. Tartalmaz olyan enzimeket, amelyek blokkolják a daganat növekedését. Nem tanácsos túl sokat fogyasztani belőle, mint minden káposztaféle, fellazítja a székletet, okozhat gyakoribb székletürítést. Magas C-vitamin tartalma van, erős antioxidáns. Hat a személyiség zavarokra. Segít eltávolítani a méreganyagot az ízületekből. Ásványi anyag tartalma tisztítja az agyi ereket.

Brokkoli csíra:
A brokkolit 10-15 éve még növényként sem nagyon ismerték és fogyasztották. Magyarországon, mostanra viszont már a csírája is elterjedt eledel. A csíra még jobb abban, amiben a kifejlett növény is erős: jószerével annyi vitamin van benne, mint a divatos, drága bogyók közül néhányban. Ez a növény tartalmazza a legnagyobb mennyiségben a vitaminokat, enzimeket és ásványi anyagokat; ezek közül is kiemelkedően magas U-vitamin és kalciumtartalmáról ismert. Ennél fogva fogyasztása vértisztító, bőrtápláló, keringésjavító hatású. A szakemberek az emésztőrendszeri betegségek, hólyag- és prosztataproblémák, valamint daganatos megbetegedések megelőzésére is melegen ajánlják. A kalciumtartalom miatt a csontoknak nagy barátja, a változó korban, amikor a csontritkulás veszélye megnő, roppant hasznos lehet. Élettani hatása megegyezik a vöröskáposztáéval. Van azonban három fontos dolog, amit még elmondhatunk róla:
- olyan nyomelemeket tartalmaz, melyek megelőzik a vesehomok és vesekő kialakulását.
- regenerálja az agysejteket.
- a benne található enzimek a belső elválasztású mirigyek működésére hatnak. Elsősorban a csecsemőmirigyre és hasnyálmirigyre.


Babfélék csírái (bab, szójabab, mungóbab, lencse stb):
Magukba szívják a mérgeket és bélben lévő parazitákat. Valóban tartalmaznak olyan enzimeket, amelyek akadályozzák a fehérjék lebontását. Szép nevükön, tripszin inhibitorok. Csíráztatva nem puffasztó hatásúak. A babfélék jók a szívnek. Kitisztítják a vérből a rossz koleszterint. Inzulinszabályzók. Érdemes cukorbetegeknek fogyasztani. Van bennük egy enzim, a proteáz, ezek az enzimek meg tudják előzni a egészséges sejtek rákos sejtekké alakulását. Rendkívül sok a vastartalma a lencsecsírának, nagyon jó vérképző. Magas a rosttartalmuk. Segíti a bélmozgást. Az egész szervezetben segítik a kollagén termelődést., hasonlóan a repcecsírához.

Hagyma csírák:
Igen intenzív. Erős hagyma íze van. Hasonlóan a retekhez, természetes antibiotikum. Három hét múlva sincs baja a csírájának, csak elvékonyodik és ellágyul. Olyan anyagokat tartalmaz, melyek támogatják az alapvető sejtnövekedést. Kitisztítja a véráramot, a májat. Minden penészedésnek, gombásodásnak ellenáll. Megújítja a vért. Nyálkaoldó, gyógyítja a közönséges náthát. Nyálkaürítésre készteti a tüdőt. Antiszeptikus, vírusölő, pusztítja a fonalas gombákat, élősködőket, mikrobaölő és izzasztó hatású. Kiűzi a kórokozókat a belekből. Jótékony hatása van a vérmérgezésnél, gyomorfekélynél, drogfüggőségnél!! Csökkenti a kábítószer utáni vágyat. Emeli a vérnyomást. Az ingadozó vérnyomást beállítja. Segíti a fehérvérsejtek munkáját. Csökkenti a koleszterin és triglicerid szintet. Tisztítja az ereket, a bőrt. Segíti a nyirokkeringést. Tágítja, tisztítja szívkoszorúereket. A májban lévő káros zsíranyagcsere lerakódást ( zsírmáj) képes feloldani. Kitisztítja ez epehólyagot, epevezetéket és a lépet is. Hat az inzulintermelésre. Emeli a spermiumszámot. Oldja a húgysavlerakódást. Hat az agyalapi mirigyre. Építi a csontállományt. Hat a beteg mirigyekre. A benne lévő enzimek megakadályozzák a herék abnormális működését, segítik a szükséges tápanyagok felvételét, melyek a herék normális működéséhez szükségesek.

Zsázsa csíra:
A növényke segítségére siet a véradóknak. Serkenti a vérképzést, tisztítja a vért, magas a vastartalma. Jelentős a telítetlen zsírsavtartalma is. Rendszeres fogyasztásával megelőzhető a szívinfarktust. Magas az E-vitamin tartalma. Vízhajtó, így vérnyomáscsökkentő is egyben. Tartalmaz antihisztamint, amely megszüntetheti a bőrkiütéseket. Energetizálja a szívműködést. Enzimjei a máj működését segítik. Növeli a szexuális vágyat. Segít az ingadozó vérnyomás beállítani. Sok kollagént tartalmaz, amitől nagyon ragadós zsenge korában. Markáns ízű csíra.

Búzacsíra:
Igaz superfood.  Segít a daganatos betegségek gyógyításában. Gyors segítség méregtelenítési folyamatoknál. Megújítja a beteg sejteket. A benne lévő enzimek nem engedik a rosszindulatú sejtelváltozásokat szaporodni. Csökkenti a radioaktív terhelést. Magas a szelén- és a krómtartalma. Elősegíti a vércukor szinten tartását. A búzacsíra gyógyító ereje magas vitamin és ásványi anyag tartalmának köszönhető. A daganatos, szív-érrendszeri betegségek megelőzésében, az emésztési folyamatok könnyítésében, a csontvédelemben játszik kitüntetett szerepet. A búzaszem un. embrió része, csíraállománya gazdagon bővelkedik ásványi anyagokban, amelyek szerepet játszanak a búzaszem egészséges fejlődésében, növekedésében, érésében. Magas E-vitamin, kálium, foszfortartalom emelendő ki, de a vas, cink, B1-, B2-, B6-vitamin, folsav, biotin, króm, magnézium, kalcium mennyisége sem lebecsülendő. Mindezek a felsorolt nyomelemek, ásványi anyagok nagyon jelentős élettani és biokémiai funkciót töltenek be az emberi szervezetben. Hat a pszichére, személyiség zavaroknál hatásos gyógyító. Minden belső elválasztású mirigy működését segít szabályozni. A kötőszövetek rugalmasságát biztosító L-borostyánkősavat tartalmaz, amelyet szervezetünk csak egy bizonyos életkorig képes saját maga előállítani. Az aktiválódó enzimek hatására, a szervezetünk számára könnyen hasznosítható, gazdag ásványi anyag-, szénhidrát-, esszenciális aminosav- és zsírösszetétel alakul ki. Külön említésre méltó a többszörösen telítetlen, a szervezet számára nélkülözhetetlen, de csak a táplálkozással bevihető esszenciális zsírsavak jelenléte. Roboráló, erősítő hatású, energiafokozó, ezért lábadozó betegeknek különösen ajánlott. Tápegész élelmiszer.

 

Hogyan csíráztassunk?

1. A magokat mosd át egy szűrőben.
2. Áztasd be, annyi vízbe, amennyi bőven ellepi, a víz legalább kétszer annyi legyen, mint a mag! A választott magoktól függően eltérhet a szükséges áztatási idő, ezt a csíráztatásra árult magvak csomagolásán jelzik. A gabonaféléket és hüvelyeseket (pl. búza, rozs, zab, illetve csicseriborsó, zöldborsó, lencse, mungóbab) egyébként jellemzően 12 órán át, a kisebb magvakat (pl. retek, lucerna, köles, napraforgó, zsázsa, káposzta) 4-6-8 órán át, míg a nagyobb, vastagabb héjú magvakat 18-24 órán át kell áztatni. Szobahőmérsékletűnél ne legyen hűvösebb a helyiségben, bár a meleget (28-30fok) még jobban szeretik a magocskák.
3. Áztatás után mosd le ismét a magokat, majd ezután rakd be a csíráztató készlet lyukas táljába, de a legegyszerűbb egy harisnyával/szúnyoghálóval letakart és rögzített befőttes üvegbe! (A két utóbbi esetben az üveget 45 fokos szögben, szájjal lefelé támaszd meg, így ki tud csöpögni a víz! Az üveg alá helyezz egy tálat, amibe a víz belecsöpög!) Az alsó, zárt tálba önts vizet, és a lyukas edényt erre helyezd rá! Naponta kétszer öblítsd át őket, figyelve arra, hogy alaposan lecsepegjenek! Első 3 napban takard le őket, mert a csírák sötétben fejlődnek a legjobban. Ha kicsíráztak, tedd a napfényre, így kezdenek el nőni, és klorofillben gazdagok lesznek.
Értelemszerűen a csíráztatási idő is eltér a magok fajtájától függően, de a csomagoláson általában az erre vonatkozó információkat is feltüntetik.

 

(forrás: Németh Attiláné : Az élet csírájában
            Victoras Kulvinskas : Csíraételek
             Napfényes Élet Alapítvány
             CsíraABC)

 

0 Tovább

11+1 tanács a lapos hasért

Ki ne szeretne lapos-tónusos hasat. Jobban érezzük magunkat, és szebben is mutat, akár van rajtunk ruha, akár nincs.
Sokan küzdenek puffadással és nem is sejtik, milyen apró, de jelentős dolog állhat a háttérben. Bár nincs kockás hasam, és nem is célom kifejezetten, de mindenképpen jobban érzem magam, ha a hasam lapos, és itt-ott izmos 
Mindenkinek saját magának kell kitapasztalnia mitől laposabb a hasa, de gondoltam nem bánjátok, ha megosztom veletek azokat a tippeket, amelyek megfigyeléseimen és kísérletezéseimen alapulnak.

Különbözőek vagyunk, mégis azt gondolom, hogy hasonlóak is, és pár apró trükkel, egészen jól érezhetjük magunkat a bőrünkben, bármilyen testalkattal is áldott meg minket a Teremtő.


1. Közvetlen felkelés után, igyál meg egy nagy pohár langyos, citromos vizet.
2. Délelőtt folyamán csakis nyers gyümölcsöket fogyassz. A legjobb, ha egyszerre csak egyfélét eszel.
3. Ha a zöldturmix mellett döntesz, tegyél bele fahéjat, az mérsékeli a különböző gyümölcsök erjedését. így nem fogsz tőlük puffadni. 
4. Gyümölcsöt csakis éhgyomorra egyél, evés előtt 1-2 órával.
5. Próbáld ki a gluténmentességet egy hétre, nálam ez csodát tett.
Gluténmentes gabonák: köles, hajdina, barna rizs, quinoa, kukorica
6. Mielőtt életmódváltásba kezdesz, csinálj végig egy egészséges tisztítókúrát, ez lehet 3-7 napos léböjt, útifűmaghéj béltisztítás, vagy colon terápia. Ezeket együttesen is alkalmazhatod. Ehhez kérd természetgyógyász segítségét.
7. Végezz minden nap 10 perc hasizom gyakorlatot, olyat, ami a hasizom összes részét változatosan megdolgoztatja. Az én kedvencem: http://www.youtube.com/watch?v=RpfNMbM7jIc
Utána hason fekvésben jól nyújtsd meg az izmokat. KB 2 hét után csodásan látszik az eredmény 
8. Figyelj a helyes ételtársításra. Lehetőleg ne fogyassz fehérjét szénhidrátokkal és a desszertek kivételével mindenhez egyél egy nagy adag zöld salátát! MINDEN NAP! A zöldek tisztítanak, mosnak belülről, és zsírt pucolnak rólad.
9. Igyál minden nap minimum 2l tisztított vizet.
10. Ha valamilyen eseményre készülsz, ahol szeretnél lapos hasat, tartsd be az előzőeket, és víz mellé igyál csalán, aranyvessző, vagy mezei zsurlóteát, legalább előtte 3 nappal. 
11. Mérsékeld a só fogyasztást, a himalaya só nagyon szuper, kerüld a nátrium glutamát ízfokozókat (E621)
+1. Tudnunk kell azt is, hogy a különböző menstruációs ciklusokban, különbözően ható hormonális változások zajlanak le bennünk, (a holdfázisokról ne is beszéljünk) és sokszor érezhetjük, hogy testünk irányítása nem a mi kezünkben van. Ilyenkor fogyasszunk több tiszta folyadékot, együnk sok-sok zöldet, menjünk mozogni, és ahelyett, hogy bosszankodnánk, ünnepeljük ezen női misztériumot!

2 Tovább

Édesburgonya saláta pisztáciával

Tökéletes karácsonyi, vagy szilveszteri finomság nemcsak vegánoknak. Ha unod már a burgonya salátát, és a megszokotthoz hasonló, mégis teljesen eltérő ízélményre vágysz, készítsd el ezt a fajta salátát az ünnepek alatt. Mióta megalkottam, napok óta ezt eszem, úgyhogy vigyázat vele! A jó hír mégis az, hogy fele annyi kalóriát tartalmaz, mint a hagyományos burgonyasaláta, az élettani hatásairól nem is beszélve.

Hozzávalók:
- 4 db friss édesburgonya meghámozva felkockázva
- 1 szál újhagyma, vagy póréhagyma, apróra vágva
- 1 csokor friss petrezselyem apróra vágva
- 1.5 dl szójajoghurt
- 1 tk dijon mustár
- 1 ek rizsszirup
- 1/2 citrom leve
- só, bors, vegamix
- olívaolaj
- 10 dkg pisztácia

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és eloszlatjuk rajta a kockákra vágott édesburgonyát. Meglocsoljuk olívaolajjal, és megszórjuk vegamix-szel. 25 percig készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
2. Azalatt egy tálba rakjuk az öntet hozzávalóit, jól összekeverjük, majd beleszórjuk a hagymát és a petrezselymet.
Ha az édesburgonya kihűlt, hozzáadjuk az öntethez és alaposan összeforgatjuk.
3. Tálalás után tetejét megszórjuk pisztáciával, de adhatunk hozzá aszalt áfonyát is, nagyon jól harmonizál.
Jó étvágyat!

2 Tovább

Chilis-brokkoli krémleves karamellizált dióval

Pikáns, és melengető leves a a hűvös hétköznapokra!
Az enyhén csípős brokkoli tökéletesen harmonizál, az édes-ropogós és szuperegészséges dióval, nem mellesleg,  20 perc alatt készen is van :)

A brokkoli kitűnő C-vitamin, folsav, és béte karotin forrás. Gazdag rostokban, növényi flavonoidokban és klorofillban. Hatféle olyan vegyületet tartalmaz, amely csökkenti a vérnyomást. Hatékony rákmegelőző hatása, ma már bizonyított. Segíti a vérszegénységet és a fáradság leküzdésében is hatékony. Jótékonyan hat a szív-, és érrendszeri betegségekre is.
Szóval minden okunk megvan rá, hogy rendszeresen beépítsük táplálkozásunkba.

Hozzávalók:
- 1 szál póréhagyma felkarikázva
- 1 kisebb fej brokkoli
- 2 gerezd fokhagyma apróra vágva
- 1 tk chili paszta, vagy csípős pirospaprika krém
- 1 csipet köménymag vagy római kömény
- 1 db bio zöldségleveskocka
- 2 db közepes sárga burgonya
- 1 dl zabtejszín
- 1 ek dijon mustár
- só, bors
- 3 ek kókuszolaj
- 1 marék dió
- 1-2 ek nádcukor
- 1 csipet szerecsendió

1. Kókuszolajon megdinszteljük a hagymát, fokhagymát, majd beletesszük a chilipasztát és a köményt. 1 percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a rózsáira szedett brokkolit, a felkockázott burgonyát. Összeforgatjuk.
2. Felöntjük vízzel és beledobjuk a leveskockát. Lefedjük.
3. Ha a burgonya megpuhult, levesszük a tűzről, hozzáadjuk a tejszínt, a szerecsendiót és a mustárt. Összeturmixoljuk.
4. A cukrot megkaramellizájuk, majd hozzáadjuk a diót. Jól összeforgatjuk, és kirakjuk egy sütőpapírra hűlni.
5. A levest tányérokra szedjük, majd megszórjuk a karamellizált dióval
Jó étvágyat!

0 Tovább

Csokis pite (tej-, és tojás-, és bűntudatmentes)

Nem hiszek a fogyókúrákban, az egészséges életmódban hiszek. És abban, hogy kevés találékonysággal, kreativitással mi is tudunk otthon, egyszerűen, kényeztető finomságokat varázsolni. A titok az alapanyagok megválasztásában rejlik, hiszen minden egészségtelen élelmiszernek megtalálhatjuk a reform alternatíváját.

Ez a mennyei csokis-krémes recept, egy esős őszi napon született, és azóta sem tudjuk megunni, még napsütésben sem :)


Hozzávalók:

Pitetészta:
-180g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
-120g nádcukor vagy xilit (nyírfacukor)
- 1 tk szódabikarbóna
- 40ml olvasztott kókuszolaj
- 60ml rizstej (növényi tej)
-csipet só
1. A hozzávalókból tésztát gyúrunk és mélyhűtőbe tesszük 15 percre.
2. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy piteformát kibélelünk sütőpapírral.
3. A tésztát kivesszük a hűtőből, és a piteformának megfelelő méretű kört nyújtunk, majd belehelyezzük a formába, oldalt lenyomkodjuk. A sütőbe tesszük 7-8 percre.

Csokikrém:
- 3 és fél dl rizstej
- 1 csomag csokipuding
- 4 ek nádcukor
- 4 ek kókuszolaj
- csipet só
- 200g 70%-os vegán csoki

1. 3 és fél dl rizstejből és egy csomag csokipudingból nádcukorból, sűrű pudingot készítünk, majd 2 evőkanál kókuszolajjal kikeverjük.
2. Gőz felett megolvasztjuk a csokikat 2 ek kókuszolajjal. Ha megolvadt, belekeverjük a csokipudingba.
3. A pitetésztát kivesszük a sütőből, megtöltjük a csokikrémmel, majd még 20 percre visszatoljuk a sütőbe.
4. Ha kész, kivesszük, hagyjuk kihűlni, majd hűtőben 4 óráig pihentetjük. Utána szeletekre vágva fogyasztható.
Egyszerű, imádnivaló!
Jó étvágyat!

2 Tovább

Zsályás-tofuricottás cannelloni

Így készül az olasz gasztronómia egyik csúcsa, a töltött-rakott óriáscsőtészta túró-, tej-, tojás-, és húsmentesen

Életem első cannelloni-ját készítettem el, és nem is igazán értem, miért nem bíbelődtem vele soha azelőtt. Mindig az olyan "macerás" ételek kategóriába helyeztem, és így kikerült az egészségesen, gyorsan finomat témakörből. Ez idáig.
Mostantól hatalmas kedvenc, mert nem is olyan macerás, és az íze! Egyszerűen mennyei.

Már megint úgy történt, hogy voltam vásárolni, megakadt a szemem a cannelloni tésztán, és ihletet kaptam. Alig vártam, hogy hazaérve az otthoni kevés, de kreatív alapanyagokból, valami egyedit alkossak.
A cannellonit általában húsos raguval, vagy ricottás-spenótos töltelékkel bélelik, ezért én mindenképpen törekedtem arra, hogy hiányérzet nélküli ízkavalkádot kövessek el, ami a többi Vegán ételhez hasonlóan egyfajta pozitív függőséget okozzon. Sikerült!
A ricottás spenótos töltelék helyett én zsályára gondoltam, és füstölt tofuval helyettesítettem. A paradicsomszósz ragus érzését, pedig darált cukkínivel oldottam meg.



Paradicsomszósz hozzávalók:
- 1 nagy fej vörös, vagy fehérhagyma
- 4-5 gerezd fokhagyma
- 1 ek olasz fűszerkeverék (oregano, bazsalikom, kakukkfű, chili)
- 1 doboz paradicsomsűrítmény
- 1 üveg vega paradicsomszósz (Combino Lidl, narancs kupakos)
- 2 db közepes saláta cukkini
-1 dl növényi tejszín
- 1-2 babérlevél
- só, bors, vegamix, vagy 1 db bio zöldségleves kocka
- olívaolaj

1. Egy tapadásmentes serpenyőben kevés olívaolajon, megpároljuk a kockára vágott hagymát, majd az apróra vágott fokhagymát is, pár percig együtt pirítjuk.
2. A salátacukkinit megmossuk, és hámozás nélkül vékony zsülienre vágjuk, majd hozzáadjuk a hagymához. Megszórjuk a fűszerekkel, és fedő alatt, ritkán kevergetve kb. 10 percig pároljuk.
3. Hozzáadjuk a paradicsomszószokat, és felforraljuk. Levesszük a tűzről, hozzáöntjük a tejszínt, kivesszük belőle a babérlevelet, majd botmixerrel pürésítjük.

Zsályás-tofuricotta hozzávalók:
- 1 doboz durum cannelloni
- 1 blokk füstölt tofu
- 4-5 kanál Teriyaki szósz
- 1 tk zsálya
- 1 gerezd fokhagyma
- csipetnyi őrölt bors
- 2 dl növényi tejszín
- kókuszolaj

1. Kevés kókuszolajat hevítünk, majd a felkockázott tofut, megsütjük, meglocsoljuk közben teriyaki páclével, vagy szójaszósszal.
2. Ledaráljuk egy aprítóban, majd hozzáadjuk a borsot, zsályát, préselt fokhagymát, és a tejszínt. Összedolgozzuk.
3. Egy négyzetalakú jénai-, vagy üvegtál aljára kiszedünk pár merőkanál paradicsomszószt
4. Megtöltjük egyenként a cannelloni-k belsejét a tofuricottás masszával, és szép sorban, szorosan kirakjuk a jénait, míg el nem fogy.
5. Beborítjuk az egészet a maradék paradicsomszósszal, és lefedjük alufóliával.
6. 180 fokos sütőben 30 percig fólia alatt sütjük, majd ha levettük róla, megszórhatjuk olvadós növényi sajttal, és még 15 percig aranybarnára sütjük.

Bármilyen száraz fehérborral kitűnő ebéd, vagy korai vacsora.
Jó étvágyat!

0 Tovább

Sütőtöklepény mentaszósszal

A sütők mennyei étel. Igazi superfood, hiszen ha csak ezen élnénk, akkor is mindent megkapna a szervezetünk. Magas antioxidáns, vas, béta karotin, és Q10 koenzim tartalma méltán teszi közkedveltté. Még a piacok is szebbek lesznek ősszel a sok narancssárga tökféle miatt.
Én leginkább csak hagyományosan megsütve készítem, levesként, többnyire indiai fűszerekkel gazdagítva.
Chili, gyömbér, fahéj, curry, római kömény, és soha nem tévedhetünk, ha sütőtökről van szó. Ezek a mennyei fűszerek melegítenek, felpezsdítenek, és igazi különleges gasztronómiai élményt csempésznek a hideg őszi hétköznapokba.

Hozzávalók:
- 1 közepes sütőtök kisebb darabokban héjastól
- 150g füstölt tofu ledarálva, vagy lereszelve
- 1 szál póréhagyma vékony szeletekre karikázva
- 2-3 gerezd préselt fokhagyma
- 1 bögre csicseriborsó liszt
- 1 tk római kömény
- 1 tk kurkuma
- 1 tk őrölt gyömbér
- 1 ek vegamix
- friss bors
 - kókuszolaj

Elkészítés:
1. A sütőtököt 190-200 fokra hevítjük és félig megsütjük, kb 30 perc alatt. Hagyjuk kihűlni, majd meghámozzuk. Ezután egy tálba reszeljük.
2. Hozzáadjuk a lisztet, a pórét, a fokhagymát, a tofut, a fűszereket. Alaposan összekeverjük, a kezünkkel összedolgozhatjuk. Hűtőbe tesszük egy órára. Azalatt elkészítjük a mentás mártogatóst.
3. Forró kókuszolajon mindkét oldalukat aranybarnára sütjük.
Tipp: bármilyen növényi joghurttal, tejföllel kitűnő vacsora, vagy főzelék feltét. Elkészíthetjük éppen szezonális zöldségekből, vagy tökféléből is.

Mentaszósz hozzávalók:
-3 dl szójajoghurt
-1 csokor friss mentalevél
-2 szál újhagyma
-1 gerezd fokhagyma
-himalaya só, bors

Elkészítés:
1. A szójajoghurtot egy tálban elkeverjük a sóval, borssal.
2. Hozzáadjuk a préselt fokhagymát
3. Egy szál újhagymát apróra vágunk, és a joghurthoz adjuk, alaposan elkeverjük.
4. A megmosott mentaleveleket apróra vágjuk, és elkeverjük a joghurttal.
5. Az elkevert joghurt tetejére még mentaleveleket szórunk, mert mentából sosem elég.
Szinte minden sülthöz, fasírthoz  jól passzol.
Jó étvágyat!
(a recept megtalálható a Gréta Konhyhája vegán életmód-, és szakácskönyvben
info@gretastohr.com)

2 Tovább

Őszi reggelik: A füge

Reggelire mindig friss gyümölcsöt, vagy zöldturmixot készítek, legyen ősz, tél vagy nyár.
Télen inkább a zöldturmixokat iszom, tavasztól őszig viszont általában a friss ropogós, enzimekben és vitaminokban gazdag gyümölcsökre esik a választásom. Rengeteg érv szól amellett, miért is fogyasszunk délig nyers gyümölcsöket, és ha valaki kipróbálja, és megtapasztalja jótékony hatását, már nem akarja soha szalonnástojással kezdeni a reggeleit :)

Ahogy a testünket is lemossuk kívülről, ugyanúgy szüksége van napi mosdatásra, a belső szerveinknek, sejtjeinknek is. Testünk hajnal négytől délig tartó kiválasztási szakaszában a legideálisabb ezt tennünk, amikor a szervezet amúgy is salaktalanít, tehát megszabadítja magát a káros, felhalmozódott anyagoktól. Ilyenkor érdemes megtámogatnunk ezt a folyamatot, magas víztartalmú ételekkel, amelyek a zöldségek és a gyümölcsök. Én azért a gyümölcsöket eszem, mert reggel igazán szükségünk van jó minőségű szénhidrátokra, a nap ideális indulásához. Arra viszont ügyelnünk kell, hogy ne terheljük le túlságosan az emésztőrendszerünket, mert akkor a nap további részében letaglózó fáradságot fogunk érezni, hiszen a testünk emésztésre fordított összes energiája, a gyomrunkban koncentrálódik.


Az ősz igazán bővelkedik magas víztartalmú, és tökéletes szénhidrát tartalmú gyümölcsökben, ilyenek, a szőlő, szilva, alma, körte, füge, nem mellesleg mindegyikük gyógyító hatással is rendelkezik, ezért igencsak kár lenne kihagyni őket az étrendünkből. És még egy jó tanács! Gyümölcsöt csakis éhgyomorra, étkezés előtt fogyasszunk, és ne keverjük se tejtermékkel, sem gabonával őket :)
Ma a sokak által ismeretlen fügét mutatom be, a héten, pedig még egy nyers, ínycsiklandozó fügés finomságot is meg fogok osztani, ami nem más, mint a Fügés-szilvás csokitorta.

A füge tápértékét elsősorban káliumtartalma adja. Fogyasztása elősegíti a vér tisztulását. A B vitaminok az emésztést és a táplálék felszívódását segítik elő, cink tartalma pedig a prosztatabántalmakban szenvedőknek nyújt jobbulást.

Gyógyhatása:

Nemcsak kellemes gyümölcs, de rendkívül elősegíti az emésztést. Hűsít, és jó hatással van a légzőszervekre, a gyulladásos emésztő szervekre, valamint csökkenti a vérzékenységet. Nagymennyiségű B vitaminja jótékonyan hat az emésztésre és az idegekre.

Meghűlésre:

Csillapítja a légzőszervekre ható ingereket meghűlés esetén, valamint gyógyítja a gyulladásos megbetegedéseket.

Elősegíti az emésztést:

A füge igencsak rostos gyümölcs. Apró magjai lehetővé teszik a bél számára a könnyű továbbjutást a kifejtett féregszerű mozgás következtében. Ez azonban kevés lenne az emésztés serkentéséhez. A táplálék jobb felszívódását a B vitaminok tartalmának köszönheti.

Székrekedés:

Rosttartalma elősegíti a féregszerű mozgást, így székrekedés esetén is kitűnő hasznát vesszük a fügének. Különösen az egyhangú táplálkozás következtében lelassuló bélműködésre van ösztönző hatással. Amint ugyanis a gyomorba kerül a massza, olyan hatást vált ki, ami serkenti a gyomor működését. A lendületet kapott gyomor hat a májra, és az epére, valamint az egész emésztő rendszerre.

Szív és máj:

A szív egyenletesebb működésére a füge azért van jó hatással, mert rendkívül sok káliumot tartalmaz. Szabályozódik a szívverés, valamint csökken a vérnyomás.

A máj működésre is serkentőleg hat a füge kálium tartalma, különösen akkor ha a téli egyhangú táplálkozás folytán nem jut elég ásványhoz a szervezet. A kálium hozzájárul a vér savtalanításához, így az egész szervezet felélénkülhet a füge fogyasztása következtében.

Idegnyugtató:

A füge ásványtartalma nemcsak a szívre, de az idegekre is nyugtatólag hat, amihez a szív és az idegrendszer kalciumtartalma is hozzásegít. Serkenti az anyagcserét és a sejtek ellátását.

Gyomorégés:

A gyomorégésre inkább fügelét használjunk. Az elgyötört gyomor munkáját a füge fehérje és szénhidrát összetétele serkenti, s ugyanezt a hatást váltja ki a vékonybélben is. Magnézium tartalma elősegíti a szénhidrát és a fehérje emésztését.

Prosztatapanaszok:

Cink tartalmának köszönhető, hogy a füge pozitívan befolyásolja az ivarmirigy és a szaporodó szervek működését. Emeli a spermák számát és gyógyítólag hat a prosztata panaszokra is. A gyulladás gyógyítása az A vitaminnal együtt történik.

A fügét fogyasszuk elsősorban nyersen, de aszalványként is kitűnő, lekvárja, pedig igazán csodás gasztronómiai élményt nyújt, fűszeres-pikáns ételek kísérőjeként.

0 Tovább

Zöldséges omlett (tojásmentesen)

Az egyik kedvenc és megunhatatlan reggelim, hűvösebb napokon. Általában paprikával és póréval készítem, de tökéletes bele a gomba, szárított paradicsom, vagy akár a friss spenót is.

Hozzávalók:
-mindenféle kedvedre való zöldség (cukkini, répa, hagyma, paprika, stb)
- 1 bögre csicseriborsó liszt
- 3 ek olívaolaj
- 1.5 bögre víz
- só, bors, fokhagymasó, füstsó, római kömény, kurkuma, csipet fekete só
- kókuszolaj
- 1mk szódabikarbóna

A zöldségeket felvágjuk, majd egy serpenyőben kókuszolajon megpirítjuk, közben a többi hozzávalót egy tálban alaposan elkeverjük, majd ha a zöldségek készen vannak ráöntjük a csicseris masszát és lefedjük. pár perc múlva megfordítjuk, és a másik oldalát is aranybarnára sütjük. Jó étvágyat!

A csicseriborsó a tojással ellentétben koleszterinmentes és valóságos fehérjebomba létfontottsságú esszenciális aminosavakkal. 
Rendszeres fogyasztása hozzájárul továbbá a vér koleszterinszintjének a csökkentéséhez, és ezzel mérsékli a szív-, érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát.
Pektintartalma miatt lassítja az étkezés utáni gyors vércukorszint-emelkedést, majd az utána kialakuló túlzott vércukorszint- ingadozást, ezért cukorbetegek számára is javasolt élelmiszer.
Jelentős fehérjetartalma miatt kisgyermekek, várandós anyukák, sportolók és idősek, valamint vegetáriánusok étrendjébe illeszthető.
Alacsony zsír- és magas rosttartalmának köszönhetően a fogyókúrázóknak sem kell lemondaniuk erről a növényről.
Kedvező szénhidrát-összetétele (keményítő és élelmirost) indokolja, hogy a korszerű, egészségmegőrző táplálkozásban is szerepet kapjon.
Közepes mennyiségben tartalmaz antioxidáns hatású karotint és E-vitamint, melyek a rosszindulatú daganatok, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében, továbbá az öregedés késleltetésében játszanak szerepet.
Folsavtartalma hozzájárul a normális vérképzéshez, valamint a terhesség alatt a velőcsőzáródási rendellenességek mérsékléséhez. 
 

2 Tovább

gréta konyhája

blogavatar

"Szeretném az emberekkel megismertetni a vegán konyha csodáit, EGÉSZ-séget, tudatosságot vinni mindennapi életükbe, szeretettel, ízekkel és szenvedéllyel..." Gréta Konyhája egészségmegőrző blog friss, egészséges, gyors és változatos ételekkel, életmód tippekkel, hús-, tej-, és tojásmentesen.

Utolsó kommentek