Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hideg joghurtos céklaleves (Chlodnik)

Bármilyen elképzelhetetlen is első hallásra, a céklaleves fenséges nyári étel. Amellett egészséges, tápláló és játszva elkészíthető.
Gazdagítható friss uborkával, kaporral, metélőhagymával és retekkel is.

Hozzávalók:
- 2-3 db nagyobb új cékla
- 2 db közepes nyers uborka vagy 1 bögre savanyú uborka
- 2-3 db retek
- fél liter növényi joghurt
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 csokor metélőhagyma
- 1 csokor friss kapor
- fél bio citrom leve
- 1 ek nádcukor
- só, bors

1. A céklát meghámozzuk és belereszeljük egy leveses fazékba. Annyi vízzel felöntjük, hogy éppen ellepje. Megsózzuk és megfőzzük, de vigyázzunk, ne főzzük szét. A cékla maradjon harapható.
2. Amíg a cékla fő, lereszeljük az uborkákat és a retket.
3. Keverjük el a joghurttal alaposan az apróra vágott kaprot, a finomra vágott metélőhagymát és a préselt fokhagymát.
4. Ha a cékla megfőtt, locsoljuk meg a citromlével, adjuk hozzá a cukrot és ha szükséges sózzuk, borsozzuk. Majd keverjük bele a reszelt uborkát és retket. Vegyünk ki a joghurtos tálba egy –két merőkanál levest, alaposan keverjük el, míg a hőmérséklet ki nem egyenlítődik, majd rakjuk vissza a levesbe a joghurtos tál tartalmát. Hűtsük le jó alaposan.
Tipp: Ha nem ecetes, hanem sima uborkát használunk, kinyomkodhatjuk, mert elég sok levet ereszt, de hagyhatjuk is rajta a levét. Krémlevesként is fogyaszthatjuk, úgy mielőtt a retket és az uborkát beletennénk, pürésítsük le, és csak azután kerüljenek bele a zöldségek, meg a metélőhagymás- joghurtos keverék. Kaprot és snidlinget is szórhatunk a tetejére.
 
 

0 Tovább

Hideg joghurtos uborkaleves


Biztosan az egyik legjobb dolog a nyárban, hogy hideg uborkalevest ehetünk, és aki még nem próbálta, kóstolás után egyet fog velem érteni. A legjobb, ha kisebb, ropogós fürtös uborkákból készítjük, és legalább 3-4 órán át hűtjük, mielőtt elfogyasztanánk.
A recept nagyon egyszerű, és gyorsan elkészíthető.

Hozzávalók:
70 dkg friss fürtös uborka
1/2 liter növényi joghurt
2 gerezd fokhagyma
1 csokor kapor(kihagyható)
1 citrom, vagy lime leve
ízlés szerint só és bors

1. Az uborkát meghámozzuk, és kis lyukú reszelőn lereszeljük, megsózzuk.
2. Egy tálban elkeverjük a többi hozzávalót
3. A reszelt uborkát kinyomkodjuk, (de az uborkalevet nem öntjük ki)és a joghurthoz adjuk.
4. Egy botmixerrel pürésítjük a levest, miközben visszaöntjük az uborkalevet is, de ügyeljünk, hogy ne legyen túl híg.
Ha kész ízesítjük, hűtőbe tesszük, tálaláskor megszórjuk kaporral, snidlinggel, vagy aprított újhagymával.
Jó étvágyat!

0 Tovább

Thai kókusztejes spárgakrémleves


A spárgakrémlevest valószínű mindenki ismeri, így azt gondoltam alkotok valami egészen más, keleti és tavaszi ízvilágú levest belőle, ami annyira harmonikus lett, hogy azóta minden nap ezt enném.
A spárga szezonális, friss, vértisztító és vízhajtó, segíti a narancsbőr eltűnését is, és már csak ezért is érdemes gyakran fogyasztani.

Hozzávalók:
250 g zöldspárga
2 dl kókusztej
1 nagy burgonya
1 csokor zöldhagyma vagy 1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
babérlevél
ujjnyi friss reszelt gyömbér
thai fűszerkeverék (gyömbér, bors, szőlőcukor, szegfűbors, koriander levél, paprika, bazsalikom, chili, római kömény, kardamom, kurkuma)
só, bors
1 bio zöldségleves kocka
kókuszolaj

1. Az újhagymát megfuttatom kókuszolajon, majd hozzáadom a fokhagymát és a fűszereket. Pár percig pirítom, majd rádobom a megmosott, ujjnyira darabolt zöldspárgát.
2. Hozzáadom a kockákra vágott burgonyát, felöntöm vízzel, beledobom a leveskockát, és lassú tűzön 20 perc alatt készre főzöm.
3. Hozzáadom a reszelt friss gyömbért, és a kókusztejet. 5 percig lassan forralom
4. Kiveszem a babérlevelet, majd összeturmixolom krémesre.
Tipp: Lime vagy citromlével meglocsolom tálaláskor
Jó étvágyat!

0 Tovább

Chilis-brokkoli krémleves karamellizált dióval

Pikáns, és melengető leves a a hűvös hétköznapokra!
Az enyhén csípős brokkoli tökéletesen harmonizál, az édes-ropogós és szuperegészséges dióval, nem mellesleg,  20 perc alatt készen is van :)

A brokkoli kitűnő C-vitamin, folsav, és béte karotin forrás. Gazdag rostokban, növényi flavonoidokban és klorofillban. Hatféle olyan vegyületet tartalmaz, amely csökkenti a vérnyomást. Hatékony rákmegelőző hatása, ma már bizonyított. Segíti a vérszegénységet és a fáradság leküzdésében is hatékony. Jótékonyan hat a szív-, és érrendszeri betegségekre is.
Szóval minden okunk megvan rá, hogy rendszeresen beépítsük táplálkozásunkba.

Hozzávalók:
- 1 szál póréhagyma felkarikázva
- 1 kisebb fej brokkoli
- 2 gerezd fokhagyma apróra vágva
- 1 tk chili paszta, vagy csípős pirospaprika krém
- 1 csipet köménymag vagy római kömény
- 1 db bio zöldségleveskocka
- 2 db közepes sárga burgonya
- 1 dl zabtejszín
- 1 ek dijon mustár
- só, bors
- 3 ek kókuszolaj
- 1 marék dió
- 1-2 ek nádcukor
- 1 csipet szerecsendió

1. Kókuszolajon megdinszteljük a hagymát, fokhagymát, majd beletesszük a chilipasztát és a köményt. 1 percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a rózsáira szedett brokkolit, a felkockázott burgonyát. Összeforgatjuk.
2. Felöntjük vízzel és beledobjuk a leveskockát. Lefedjük.
3. Ha a burgonya megpuhult, levesszük a tűzről, hozzáadjuk a tejszínt, a szerecsendiót és a mustárt. Összeturmixoljuk.
4. A cukrot megkaramellizájuk, majd hozzáadjuk a diót. Jól összeforgatjuk, és kirakjuk egy sütőpapírra hűlni.
5. A levest tányérokra szedjük, majd megszórjuk a karamellizált dióval
Jó étvágyat!

0 Tovább

Krémes karalábé leves (tej-, és gluténmentes)

Sokan nem tudnak mit kezdeni a karalábéval, maximum zöldséglevesbe teszik bele, pedig a zsenge karalábé azonkívül, hogy isteni nyersen és grillezve, még önálló levesként is megállja a helyét. Gyors, krémes és imádnivaló hideg őszi napokra.
A karalábé jótékony hatásairól a recept után olvashattok.


Hozzávalók:
- 3 db közepes zsenge karalábé meghámozva felkockázva
- 3 szem burgonya felkockázva
- 1 szál póréhagyma karikára vágva
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 ek kókuszolaj
- 1 bio zöldségleveskocka
- vegamix
- 1 mk római kömény
- 1 mk pirospaprika (lehet füstölt is)
- friss bors, himalaya só
- 1 pohár növényi tejföl (Joya Crémesse, vagy joghurt)
- 2 dl növényi tej
- friss petrezselyem apróra vágva

Kókuszolajon üvegesre pároljuk a hagymát, hozzáadjuk a préselt, vagy apróra vágott fokhagymát, paprikát, római köményt, és lassú tűzön, 1 percig összepirítjuk. Beletesszük a karalábét, majd 3-4 percig együtt kevergetjük. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, majd hozzáadjuk a leveskockát, kevés vegamixet, és lefedve addig főzzük, míg a burgonya meg nem puhul.
Ha készen van, egy kisebb tálba kiszedjük a levesből a burgonyákat, kevés lével, majd hozzáadjuk a növényi tejfölt és a tejet. Összeturmixoljuk, és visszaöntjük a levesre. Az első buborék megjelenéséig összefőzzük, és kész is. Tetejét megszórjuk friss aprított petrezselyemmel, és meglocsolhatjuk frissen facsart citromlével, vagy almaecettel.
Jó étvágyat!

A karalábé jótékony hatásai:
Gazdag ballasztanyagokban és C-vitaminban. Tartalmaz még szénhidrátot, fehérjét, zsírt. Sok benne a kálium, ezen kívül kalcium, vas, foszfor, magnézium, jód, A-, B1-, B2-vitamin és niacin is található benne. Só- és kalóriaszegény zöldségféle. Gyógyhatását a vitaminoknak és ásványi anyagoknak köszönheti. Hurutoldó hatású, emellett kiváló gyógyír bőrproblémák, tüdőpanaszok esetén is. A benne lévő enzimek komoly mértékben elősegítik az emésztést, bő rosttartalmának köszönhetően szinte kimossa a bélrendszerből a salakanyagokat. A karalábé leve a jótékony vitaminok és ásványi anyagok miatt erős antibakteriális hatással bír, így folyamatosan hajtja ki a fertőző baktériumokat.
Magas víztartalmának köszönhetően méregtelenítő-, és fogyókúrák tökéletes kiegészítője lehet.

0 Tovább

Pórés-édesburgonya krémleves (tej-, és gluténmentes)

Ahogy az idő egyre hidegebbre fordul, annál nagyobb kedvem van a konyhában tevékenykedni, mégsem szeretek hosszú órákat bíbelődni az ebédemmel. Ha kevés időm van, vagy csak valami könnyű, de tápláló ételre vágyom, kevesebb, mint 30 perc alatt, bármilyen krémlevest "összedobok". Míg nyáron, friss, nyers zöldségeket, vagy gyümölcsöket turmixolok, úgy ősszel és télen, szezonális, vagy melegítő alapanyagokat, fűszereket használok, és a leveseimet rendszerint főzöm. A legutóbbi esőnap eredményeként született ez a kissé édes- fűszeres pikáns krémleves, íme a recept, az édesburgonya csodálatos hatásairól, és arról, miért érdemes rendszeres alapanyagként felhasználnunk a konyhánkban, pedig a recept alatt olvashattok.

Hozzávalók:
- 3-4 közepes méretű friss édesburgonya meghámozva, felkockázva (nagyobb élelmiszer áruházakban beszerezhető)
- 1 vastag szál póréhagyma kockákra vágva
- 1 ek kókuszolaj
- 2 bio zöldségleves kocka
- 1-2 tk curry por (indiai fűszerkeverék, kurkumával, római köménnyel stb)
- 1 babérlevél
- friss tarkabors, himalaya só
- kb 1 liter víz
- 1 dl zabtejszín (lehet szójatejszín is, bioboltban vagy nagyobb élelmiszer áruházakban beszerezhető)



1. A hagymát kókuszolajon üvegesre párolom, majd beleforgatom az édesburgonyát, hozzáadom a fűszereket és a leveskockákat, felöntöm kb 1 liter vízzel, annyival, hogy ellepje.
2. Fedő alatt, lassú tűzön addig főzöm, amíg az édesburgonya megpuhlt (kb 15-20 perc).
3. Ha készen van, leveszem a tűzről, hozzáadom a zabtejszínt, és botmixerrel pürésítem.
4. Visszateszem az első forrásig a tűzre, majd tényérokba szedem, tetejére aprított snidlinget, vagy pirított magvas kenyérkockákat szórok.
Jó étvágyat!


Az édesburgonya élettani hatásai és felhasználása:

Az édesburgonya (Ipomoea batatas) héja és húsa lehet fehér, krémszínű, sárga, narancssárga és rózsaszín, vagy akár sötétlila, attól függően, hogy melyik fajtáját használjuk. Készíthetünk belőle édességeket, pitéket, megsüthetjük, megfőzhetjük vagy akár párolhatjuk is.

Mindegy milyen elkészítési módot választunk, ez a tápláló gumós zöldség mindig finom és laktató lesz. Az „édes" elnevezés ellenére, nem szerepel a cukorbetegek tiltó listáján, mivel a tanulmányok kimutatták, hogy az édesburgonya valójában segít stabilizálni a vércukor szintet és csökkenti az inzulin ellenállóképességet.

Az édesburgonya rendelkezik az egyik legmagasabb A-vitamin tartalommal béta-karotin, vagyis karotinoidok formájában. A karotinoidok adják a gyümölcsök és zöldségek piros, sárga vagy narancssárga színárnyalatát. Az A-vitamin az immunrendszerünket erősíti és köztudottan fontos tápanyag az egészséges fogaknak, csontozatnak, lágy szöveteknek, a nyálkahártyának és a bőrnek. Antioxidáns is egyben, ami megvédi a sejteket a sérülésektől. Válasszuk a sötétebb színű (narancssárga) édesburgonyát, mert annak magasabb a béta-karotin tartalma.

Egy csésze édesburgonyában nagyon sok a C-vitamin, ami elengedhetetlen a szövetek növekedéséhez és javulásához, a gyorsabb sebgyógyuláshoz, a porcok gyógyulásához és kezeléséhez, a csontoknak és a fogaknak is. Ezen kívül a C-vitamin egy olyan erős antioxidáns, amely segít csökkenteni az olyan mérgező vegyszerek és szennyeződések, mint például a cigaretta füst által okozott testi károkat.

Az édesburgonya gazdag mangánban, ez az ásvány hozzájárul az egészséges csontokhoz, a normális agy- és ideg funkciókhoz és segít egyensúlyban tartani a vércukor szintet. A kutatások kimutatták, hogy a mangánnak jó hatása van a termékenység növelésében, és segít lelassítani a szervezet elfásulásának folyamatát, ezzel is késleltetve az öregedést.

Az édesburgonya fogyasztása rostokkal, B6 vitaminnal, vassal, a vérnyomást csökkentő káliummal, valamint rézzel látja el a szervezetünket, a réz egy olyan enzim képződését segíti elő, amelyik megakadályozza az artériák megmerevedését.
forrás: edenkert.hu

Sütve, főzve, grillezve, édességbe, vagy sósabb egytálételbe, levesekhez, és köretként is csodálatos!

0 Tovább

gréta konyhája

blogavatar

"Szeretném az emberekkel megismertetni a vegán konyha csodáit, EGÉSZ-séget, tudatosságot vinni mindennapi életükbe, szeretettel, ízekkel és szenvedéllyel..." Gréta Konyhája egészségmegőrző blog friss, egészséges, gyors és változatos ételekkel, életmód tippekkel, hús-, tej-, és tojásmentesen.

Utolsó kommentek