Ma sétáltam először hóesésben tavaly tél óta, és nem tudtam másra gondolni, (azon túl, hogy milyen szép) hogy mit fogok otthon ennek örömére vacsorára készíteni :))
Éppen a hatalmas adag cézár-waldorf saláta fúziómat készítettem (almával, dióval), és a ropogós tofukat sütöttem, amikor megpillantottam egy halványrózsaszín kupacot, s bár nem akartam a tofun kívül mást sütni, szinte beszéltek hozzám. Tudtam, hogy itt valami történni fog, és valaki átvette az irányítást. Azon kaptam magam, hogy a szójatej, tejszín, máris előkerültek a hűtőből, és éppen a curryporért nyúlok, a serpenyőmben pedig meg már nem is tofu, hanem édesburgonya karikák vannak. Haha.
Ilyenkor mindig hagyom irányítani a kezem, mert ilyenkor történik a tündérvarázslat.
Fogalmam sem volt ki fogja mindezt megenni (a többiek éppen mást vacsoráztak), de nem bírtam leállni. Így történt, és készült ez a mesés, krémes, fűszeres, édes egytálétel, ami tökéletes téli hóeséses-melengetős kiegészítése lett a salátavacsorámnak.
Hozzávalók:
2-3 édesburgonya nagyon vékony karikákra vágva
2 ek biomargarin
2 dl krémes nem édes növényi tej
1 dl sűrű növényi tejszín
curry por, szerecsendió, chili, garam masala, vegamix, tiszta só ízlés szerint (de úgyis jó, ha a tejszínbe keverjük a fűszereket)
friss petrezselyem
Egy kerek, tapadásmentes serpenyőben biomargarint hevítek, majd elkezdem rétegezni a vékony burgonyakarikákat, minden réteget megszórom a fűszerekkel, majd az egész tetejére ráöntöm a tejes-tejszínes keveréket, hogy éppen csak ellepje. Közepes lángra veszem, és lefedem. 20 perc múlva kész is. A tejes tejszínes fűszer nagy részét beszívta a burgonya, a maradék pedig összesűrűsödött, és krémes maradt, teteje itt ott megpirult.
Megszórhatjuk aprított petrezselyemmel, és reszelt növényi sajttal.
Jó étvágyat!
Serpenyőben sült krémes édesburgonya
Lencseragus pásztorpite
Pár nap, és vége az évnek. Hihetetlen, de egy szempillantás alatt elmúlt, mintha egyre gyorsabban forogna az idő kereke. Ezekben az áldott pihenőnapokban sokat gondolok vissza, elemzek, emlékezem, és számot vetek...
A karácsonyi finomságok végét tegnap ettük meg, így ma újra a konyhában alkottam, és szilveszteri, újévi étkeken gondolkodom, ötleteket gyűjtögetek, és alakítgatok.
Az egyik finomság azonban már biztosan ez lesz, mert annyira egyben van, szezonális, egyáltalán nem nehéz elkészíteni, pénztárca barát, és kiadós ebéd lehet, akár nagy társaság számára is.
Hozzávalók:
300g lencse
2 szál sárgarépa félholdra vágva
1 szál fehérrépa félholdra vágva
kicsi zellergumó felkockázva
2 db paprika (kockákra vágva), vagy 1 ek paprikakrém
2 db vöröshagyma felkockázva
6 gerezd fokhagyma kicsire aprítva
1 ek sűrített paradicsom
babérlevél, só, bors
füstölt paprika, vegamix, tárkony, kakukkfű, borsikafű, majoranna (1 tk mindegyikből)
1kg burgonya
növényi tej, bio vagy szójamargarin)
csipet szerecsendió
1 blokk füstölt tofu
1 doboz növényi tejföl (Joya Cremesse, Spar-ban kapható)
A lencsét, beáztatjuk, majd sós, babérleveles vízben készre főzzük, leszűrjük.
Mialatt a lencse fő, egy lábasban kevés növényi olajon megpároljuk a hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, babérlevelet, paprikát, vagy a krémet, megpároljuk, és hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, a répákat, zellert, és a fűszereket. Pár percig összepirítjuk, majd hozzáadjuk a lencsét. Felengedjük kevés vízzel, és fél óráig lassú tűzön kavargatva összefőzzük, hogy sűrű ragu legyen.
Ezalatt meghámozzuk, és felkockázzuk a burgonyát, és sós vízben puhára főzzük. Tej és biomargarin hozzáadásával krémes krumplipürét készítünk, megszórjuk csipet szerecsendióval, és ha van, habzsákba töltjük.
A kész lencseragu felét egyenletesen eloszlatjuk egy üvegtál, jénai, vagy pataki-tál alján. Rámorzsoljuk a tofut, megszórjuk vegamix-szel, sózzuk, borsozzuk, és én még füstölt paprikát is szórok rá. Rákenjük a tofura a tejfölt, majd beborítjuk, a lencseragu másik felével. Tetejére pedig eloszlatjuk a habzsákból szépen kinyomott burgonyapürét. Ha nincs habzsákunk akkor egy kanállal, vagy habkártyával.
180 fokos sütőben 30-40 percig aranybarnára sütjük, és szeletekre vágva tálaljuk, ügyeljünk, hogy a formája megmaradjon, mint egy pitének.
Ha elegánsan szeretnénk tálalni, előre adagolva, akkor kisebb mélyebb tálakban személyre szólóan elkészíthetjük, és így nem kell szeletekre vágni.
Jó étvágyat!
Indiai lencseragu édesburgonyával
Biztosan ti is sokszor gondolkodtok mit főzzetek este, milyen laktató, tartalmas, egészséges, de nagyon finom vacsorával lepjétek meg a családot. Nekem az agyam, (nem fog titeket meglepni) többnyire az ételek körül forog, de még így is vannak napok, amikor fogalmam sincs mit kellene főzni.
Ez a recept tökéletes az ilyen napokra, főleg esős, hűvös időben.
Nagyon, nagyon, nagyon imádom az autentikus indiai ételeket, és néha kifejezetten szeretem, ha elém rakják egy étteremben, de túlnyomó részt mégis otthon készítem el, mert az ízét nem lehet eltéveszteni, és sokkal költségtakarékosabb is.
Hozzávalók: 4-6 személyre
400g lencse beáztatva
2 db édesburgonya
1 szál póréhagyma
2 fej vöröshagyma
5-6 gerezd fokhagyma
hüvelyk ujjnyi friss gyömbér
1 csapott ek garam masala fűszerpor
1 csapott ek curry por
1/2 ek tikka masala fűszerpor
só, vegamix ízlés szerint
1 doboz sűrű kókusztej
1-2 szál sárgarépa
víz
1-2 ek tápióka liszt (kukoricakeményítő is jó) abban az esetben, ha kevesebb vizet adunk hozzá, és nem olyan leveses, elhagyhatjuk, de én szeretem főzelékesen.
Egy wokban, (vagy nagyobb serpenyőben) felhevítem az olíva olajat, és megpárolom a felaprított hagymákat, majd a fokhagymák felét aprítva. Folyamatosan kevergetem kb 3 percig, majd belereszelem a friss, hámozott gyömbért, pirítom pár percig. Hozzáadom a félholdakra vágott répát, és a kisebb kockákra vágott édesburgonyát, majd a fűszereket, jól alaposan összekeverem, pár percig kevergetve rázogatva pirítom. Jöhet bele a beáztatott, lecsepegtetett, leszűrt lencse. Összekeverem, majd felöntöm annyi vízzel, hogy rendesen ellepje kb ujjnyi vastagon. Hozzáadom a maradék fokhagymát, és lefedve megfőzöm a lencsét, közben megdagad, besűrűsödik.
Megsózom, majd ha a lencse puha, a kókusztej sűrűjét hozzáadom, átlátszó részét, pedig elkeverem a tápióka keményítővel csomómentesre. Kavargatva hozzáöntöm ezt a keveréket, és nagyon gyorsan keverem, mert sűrűsödni fog. Addig kevergetjük, míg újra fel nem forr, majd levesszük a tűzről. Főzelékállagot kell kapjunk. Én rendszerint ilyenkor még sózom, fűszerezem addig míg tökéletes lesz. Bármilyen kenyérfélével ajánlom.
Jó étvágyat!
UI: Gluténmenteseknek ajánlom még quinoával, vagy rizssel összekeverve. A fűszereket bioboltokban, vagy ázsiai alapanyagokat árusító üzletekben lehet beszerezni, de decembertől a tündérporok már a webáruházamban is elérhetőek lesznek.
Pad Thai pirított tofuval
A Pad Thai, ahogy neve is mutatja, a thai konyha egyik talán legnépszerűbb alkotása, és számomra az egyik legfinomabb gyorsétel, amit az ember ehet, a gyümölcs, és a sushi után :))
Amint beköszöntött a szeptember, és megéltünk pár hűvösebb napot, a szervezetem egyből jelezte, hogy bizony mostantól melengető ételekre van szükségem, melengető fűszerekkel.
A Pad Thai, thai sült tésztát jelent, amit ezerféleképpen variálhatunk.
Ebben a verzióban minden benne van, amit az ázsiai ételekben szeretek, mert wokból jön, tészta van benne de gluténmentes, zöldségeket, és mogyorót is tartalmaz, szóval egy gasztrohedonistának, mint amilyen én vagyok, ez bizony maga a Mennyország. A Tündérkonyhában minden héten lesz valami ázsiai, étel a kedvenceim közül, szóval érdemes az oldalamat frissíteni a napi menük érdekében .
Hozzávalók:
200g rizstészta
2 ek mogyoróvaj
4 ek teryaki szósz, vagy sima szójaszósz, tamari
1 ek sűrített paradicsom
1 ek vörös vagy zöld tha curry pasta
1 marék pirított földimogyoró
300g füstölt tofu
5-6 gerezd fokhagyma
kedvenc idényzöldségek (pritamin paprika, lilahagyma, répa, zeller, brokkoli stb)
1 csokor friss koriander
mogyoró olaj, vagy bármilyen ázsiai wok olaj,(kókuszolaj is megfelel)
ujjnyi chili, ha valaki csípősen szereti
1. Az üvegtésztát leforrázzuk, majd 5 perc után leszűrjük, hideg vízzel átöblítjük, félretesszük.
2. A wokban felhevítjük az olajat, majd beletesszük a csíkokra, vagy kockákra vágott tofut, pár percig pirítjuk, majd felöntjük a teryaki szósszal. Addig pirítjuk, míg a szójaszószt a tofu felszívja, és ropogós, kérges lesz. Félretesszük.
3. A wokban kevés olajat hevítünk, majd beletesszük a curry pastát, a mogyoróvajat és a sűrített paradicsomot, szójaszószt. Ha krémes szósz lesz belőle, beletesszük az aprított fokhagymát, 1 percig pirítjuk, majd jönnek a zöldségek. Átforgatjuk kb 5 percen keresztül rázogatva, míg a zöldségek kissé megpuhulnak, de még roppanósak maradnak.
4. Hozzáadjuk a tésztát, átforgatjuk, majd a sült tofut is.
5. Tálaláskor megszórjuk pirított mogyoróval, és aprított koriander levelekkel.
Jó étvágyat!
Utolsó kommentek